A Budapesti Angyalföldi Elme- és Ideggyógyintézet Emlékkönyve

Előszó

A magyar psychiatria egyik erős vára alapításának félszázados évfordulója jelentős ünnepe egészségügyi kulturánknak. Évezredek óta foglalkozik az orvostudomány a test betegségeinek gyógyításával, de az elme, az emberi lélek betegségei még a közelmult időkben is főképen csak a policialis szempontból foglalkoztatták az illetékes tényezőket s a "bolondok háza" csak arra kellett, hogy a lelkibeteg internálásával megvédessék a társadalom azoktól a veszélyektől, amelyeket a szabadon járó "ön- és közveszélyes" beteg cselekedetei előidézhettek. Inkább börtönök voltak ezek az épületek, mintsem gondozó, vagy gyógyító intézetek s bizony a lakóikkal való bánás nem sokban különbözött attól, amelyet bűnözőkkel szemben gyakoroltak. Az orvostudomány haladásával egyre szaporodtak a magánzárka és kényszerzubbony egyeduralmát megtörő eljárások s a minden betegek legszerencsétlenebbjeinek hozzátartozói most már igen sok esetben a gyógyulás, vagy legalább is javulás reményében bízhatják szeretteiket a modernül vezetett elmegyógyintézetek gondozásába. Az a felismerés, hogy az elmebetegség igen jelentékeny része külső ártalmaktól ered, erős fegyvereket adott a psychiater kezébe, míg a belső okból eredő, endogen elmebajok gyógyításában a beteggel bánás, lelki világába beilleszkedés művészete nyujt számottevő eredményeket. Ezek mellett igen lényeges haladást jelent az intézetbe zárt beteg életének minél elviselhetőbbé tevésére irányuló igyekezet. Ezt célozza az azelőtt teljes tétlenségre kárhoztatottak képzettségeiknek, hajlamaiknak megfelelő foglalkoztatása s ugyanez a fő előnye a betegek kellő felügyelet mellett házi ápolásba engedésének is. Vissza