A Budapesti Országos Rabbiképző-Intézet értesítője az 1881-1882-iki tanévről/Jahresbericht der Landes-Rabbinerschule in Budapest für das Schuljahr 1896-97/A Budapesti Országos Rabbiképző-Intézet értesítője az 1889-90-iki tanévről

Előszó

A Budapesti Országos Rabbiképző-Intézet értesítője az 1881-1882-iki tanévről

"A jog küzdése a sértő jogtalanság ellen keresetnek, a küzdés eldöntése végzésnek neveztetik." A küzdő felek fel- és alperesből állanak, a biró az eldöntő hatalom. A törvények, melyek ezen küzdés módját meghatározzák, hogy t. i. hogyan és minő fegyverrel kell küzdeni, továbbá milyen állást kell a birónak elfoglalnia, hogy a küzdelmet minden részleteiben pontosan szemmel tarthassa és igazságos itéletet hozhasson, egyáltalában a biró viszonya a felekhez a küzdelem alatt és ennek utána: mindez összefoglalva és rendszerbe hozva, perrendtartásnak vagy a törvényszéki eljárásnak neveztetik.
A jog általában büntető és polgári jogra oszlik fel; ennélfogva a perrendtartás is büntető vagy polgári lehet. Ezen értekezésünkben csak az utóbbival fogunk foglalkozni, még pedig a mozaiko-talmudikus polgári perrendtartással. Ez a mozaiko-talmudikus jogtanban nem képez külön részt, és pedig azért nem, mert a jogi meghatározások általában vallási törvényeknek tekintetendők, és ennek következtében a többi vallási törvényekkel kapcsolva tárgyaltatnak.

A Budapesti Országos Rabbiképző-Intézet értesítője az 1889-90-iki tanévről

Az örökösödési jog lényeges és fontos alkotó része a magánjognak. A személyeknek, azok egymásutáni fokozatos sorrendjének s az örökség elfoglalására szükséges különbeni feltételeknek törvényes meghatározása megbecsülhetetlen értékkel bír a haldokló előtt, s nyugalmat szerez neki utolsó órájában. Azon gondolat, hogy fáradsággal szerzett vagyona, mint uratlan jószág, idegenek kezébe juthatna s rokonaitól erőszakkal elvehetnék, attól való félelme, hogy ép azok, kiknek javáért munkálkodott s fáradozott, s kik közt mindenkor a békét s szeretetet ápolta, halála után az örökség miatt viszálykodást támaszthatnának s ellenség gyanánt üldözhetnék egymást, és a helyett, hogy emlékét tisztelnék, nevét szennyezhetnék be: mily elviselhetetlenül nehezednék ennek gyötrő gondolata utolsó órájában a haldoklóra, mily kellemetlen érzést keltene az benne, mely még a síron túl is kisérné s nem engedne számára nyugalmat. Egyedül azon tudat, hogy hagyatéka a törvény védelme alá helyezve, annak határozott korlátait hivatlanul át nem lépheti senki, szerez neki nyugalmat s könnyíti meg búcsúját a földi élettől.
Ámde bármily jóltevő hatással legyen is azon törvény a haldoklóra, még sincs kizárva azon eshetőség, - a mennyiben az csak az emberi ész által mint természetes jog, vagy a társadalom által mint pozitiv jog alkottatott, - hogy egyik vagy másik, ki nincsen a jogérzülettől teljesen áthatva, őrizetlen pillanatban, midőn a törvény közegeinek őrködő szemei elől eléggé el tud rejtőzni, a hagyatékot magához ne ragadná s a törvény korlátait át ne hágná. Csakis ha az, minek alapja az észben van letéve, a vallás által is szentesíttetik, ha az nem egyedül a jogérzületben, hanem a vallásosságban is gyökeredzik, csak akkor bir az üdvös hatással nem egyedül a haldoklóra, de a hátramaradtakra is. Azon meggyőződés, hogy a törvény szabályainak pontos megfigyelésével egyszersmind vallási kötelesség is teljesítve lesz, azon tudat, hogy hová a halandó bíró nem hatolhat, oda elér a mennyei igazságosság szeme, mely előtt semmi sincsen elrejtve, ezen vallásos meggyőződés nyujt az önösség által könnyen téves utra vezetett jogérzületnek támaszt s kitartást, erősíti az akaratot, az ad neki erőt, hogy ellenálljon a kisértéseknek s hogy szenteknek, érinthetetleneknek tekintse a törvény korlátait. Vissza