A budavári barlangpincék földtani viszonyai

Előszó

Részlet a kötetből:

"Barlangok felfedezése legtöbbször nem a tervszerű kutatás révén történik, ellenkezőleg, az új barlangot rendszerint a véletlen adja a kutató kezébe. Mikor 1906-ban a Bükk-hegységet barlangtani szempontból bejártam és a bemutatott 23 barlangot és sziklaodut térképbe rajzoltam, azt hittem, hogy a Bükknek immár összes természetes üregeit ismertem meg. Azóta legalább 70 újabb bükkvidéki barlangot és sziklaüreget adott kezükbe a véletlen! Áll az a megállapítás a székesfővárosi barlangokra is. Budapest területén régebben csak a Gellért-hegy alján nyíló Szent Iván-barlang, a Hárshegy tetején fekvő Báthory-barlang, a remetehegyi Remete-barlang és még egynéhány kisebb sziklaüreg volt ismeretes. Később azután kőfejtés alkalmával fedezték fel 1904-ben a Pálvölgyi-barlangot; 1930-ban, ugyancsak kőfejtés révén, vált ismeretessé a Szemlőhegyi-barlang és valamivel később 1933-ban, csatornaépítés közben nyitották meg a Ferenchegyi-barlangot. Legújabban olyan üregeket fedeztünk fel a Várhegy mélyében, amelyeket más fogalom alatt, a Vár lakói régóta ismernek, s ezek a várbeli «törökpincék».
Túlnyomórészt magánépületekből nyíló földalatti pincékről lévén szó, a szakemberek nem sokat törődtek ezekkel az elhagyott helyekkel s így a tudomány teljesen elhanyagolta ezeket a rendkívüli érdekes üregeket. Egy-két szakdolgozaton kívül, amely mellékesen a várbeli pincékről is megemlékezik, se földtani, se történeti mű nincs, amely azokkal behatóbban foglalkozna. Az első, aki ezeket a helyeket a mult század nyolcvanas éveiben részletesen bejárta és felmérte, Schubert Ignác székesfővárosi mérnök volt. Később, a budai alagút víztelenítésével kapcsolatban, 1908-ban Szontagh Tamás dr. és Pap Károly geológusok járták be vízrajzi szempontból a törökpincék érdekében történt. Vissza