A bűnvádi eljárási jog I.

Előszó

Harminc éve annak, hogy a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896: XXXIII. t.-c. - a mely lényegében, csekélyebb változtatásokkal legfőbb irányítója ma is a büntető ítélkezésnek - életbelépett.
Az írott jogszabály változatlansága azonban távolról sem jelenti a joganyag változatlanságát. A törvényszakaszba életet a gyakorlat önt, amelynek átalakulása és fejlődése meg nem szűnhet. Amint az életet csak az élő lényekre érvényes szabályok, úgy a jogszolgáltatásban megelevenedő törvényt is csak az életből merített elvek ismerete mellett lehet megérteni és értékelni. Elmélet és gyakorlat számára a kódexben foglalt rendelkezéseknek csalhatatlanul hű tükre: a több évtizedes alkalmazás során kialakult és alapgondolataiban állandósult judikatura.
E megfontolásokból kell kiindulnia - amint hogy ezek vezették e munka szerzőit is - azoknak, akik az igazságszolgáltatás egyik legfontosabb szabályozójának valóságos lényegét, tartalmát és céljait megrögzíteni kívánják. Az elmélet szempontjait azonban túlhaladják a gyakorlati életből merített érvek.
Bűnvádi eljárási jogunk éppenséggel nem bővelkedik az irodalom és a gyakorlat egymást kölcsönösen termékenyítő hatása nyomán megalkotott munkákban.
Még a törvény életbelépése előtti években (1898., 1899.) jelent meg Balogh Jenő, Edvi Illés Károly és Vargha Ferenc együttes munkájaként «A Bűnvádi Perrendtartás Magyarázata» három kötetben.
Ez a munka természetszerűleg csak a törvény javaslatának indokolásával, az egyes jogelvek és intézmények tudományos ismertetésével, a külföldi irodalom közlésével s az új törvény egyes rendelkezéseinek értelmezésével foglalkozhatott s így túlnyomóan elméleti fejtegetéseket tartalmazott.
Mindazonáltal rendkívüli gyakorlati értéket nyert azáltal, hogy az új törvény életbelépését követő első évtizedben szinte döntő, irányító hatása volt a gyakorlat fejlődésére. Vissza