A csábitó

Előszó

Részlet a könyvből:

"A két nő kettesben vacsorázott. Júniusi alkonyszínek permeteztek a Loire völgyére. A folyó gondtalanul csatangolt jobbra-balra; tükre még egyszer felcsillant a húnyó nap fényében, amely folyékony arany színével szórta teli a homokzátonyokat s az erdőborította kis szigetecskéket. Plessis-Bréau kastélyának valahány ablaka mind tárva volt; s tárva voltak a hatalmas ebédlő ajtajai is, amelyek a parkra szolgáltak; a szoba falán szürke márvány és sötétbarna tölgyfa borította, s ezt a tompa színharmóniát csak itt-ott szakította meg egy-egy zöldesbe játszó flandriai gobelin vagy valamilyen olasz fájansz tarkán rikkantó fénye.
A két nő kettesben vacsorázott: Brennoyné, Plessis-Bréau kastélyának úrnője és Nádja Brazilof, a társalkodónője. Alig egy-két szót ejtettek Edgárnak, a főkomornyiknak jelenlétében, aki úgy állott ott az ezüsttel és kristályüvegekkel terhes tálaló előtt, mint egy fekete-fehér uniformisba öltözött katonai őrszem. Brennoyné mondott néha egy-egy szót, amire Nádja halkan válaszolt. A nantesi gyorsvonat zakatolása zavarta meg csak a csendet. Egyszer pedig a főkomornyik kezében verődött neki az egyik kés a gyümölcsös-tányérnak. Később egy megkésett fürj röppent végig a terraszon s közben ijedten hívogatta a párját, mielőtt elrejtőzött volna a park bokrai közé. Aztán Nádja szólott oda a főkomornyiknak:
- A nagyságos asszony orvosságát otthagytam a budoárban, Edgár. Hozza el kérem a hársfateával együtt.
- Parancsára, nagyságos asszony." Vissza