A csallóközi dudáshagyomány

Fülszöveg

Ez a könyv a népzenei hagyományok egyik különleges, őskori múltra visszatekintő szeletéről szól. A hangszer őstörténetét a barlangi ősember után ránk maradt leletekből és a sumér anyagábrázolásoktól követhetjük, előzményei, a kettős csontsípok, magyarországi avar sírokból is előkerültek. Oklevelek neveznek nevükön igrickarcsai (síposkarcsai) joculátorokat, egy győri énekeskönyv iniciáléjába reneszánsz kori, talán sziget- vagy csallóközi dudást festettek, s a 20. század első felében a csallóközi települések szabott alkalmai harsogtak a pásztorok és pásztor-éjjeliőrök dudáinak harsány táncmuzsikájától, a szilaj táncosok vaskos énekszövegeitől.
Az 1950-es évektől ez a korábban szabadon burjánzó hagyomány elsorvadt, de akadtak gyűjtőink, élükön Bartók Bélával, akik a csalló- és szigetközi dudazenét legalább részben fonográfhengerre és hangszalagra mentették, dallam- és szöveganyagának ma is eleven tömegét s a dudáshagyománnyal kapcsolatos tudnivalókat pedig az idős csallóköziek emlékezetéből kicsalták és lejegyezték.
Nagy Iván könyve magáért beszél. Áttekinti az eurázsiai dudahagyományt, s bemutatja mindazt, amit e pillanatban a hangszer és a népzenei műfaj csallóközi szociográfiai, dallami és szöveges vonatkozásairól tudhatunk. A könyv második része, a Dallamtár, az eddig föltárt teljes helyi dudanóta-anyagot teszi a magyarság közkincsévé. A kép, amelyet könyvsorozatunk a régió múltjáról kialakít, ezzel a monografikus igényű munkával tovább gazdagul és differenciálódik. Vissza