A csillagos ég nem a felső határ

Fülszöveg

Aforizmát írni csak nagyon fiatalon, vagy nagyon öregen lehet. Az előbbi esetben kéretik a maximumig elmenni: néhány hetes korától néhány hónapos életéig fogalmazza az ember a legpontosabb aforizmákat. Egy tekintettel kísért hangsúlyból áll, mellé némi testbeszéd, és a megszólított pontosan tudja: emberünk vagy éhes, vagy szeretetre vágyik. A nagyon öreg már problémásabb kategória; van, aki lélekben korán, huszonévesen vénséges vén tekinteteket vet a világra; hitelesen, valamennyi szükséges érzelmi húrján átszűrve azt, amit lát és láttat. Sokan csak a hosszú élet végtelenbe futó szakaszán járva kezdik szavakba önteni tapasztalataik esszenciáit. Szerelemről, szeretetről, halálról, szenvedésről, közéletről, politikáról, békés háborúkról és háborús békékről. Valójában az utolsó ellentétpár a lényeges, mert hát minden, ami megtörténik és megtörik velünk, bennünk, az vagy békés háború, vagy háborús béke.
Róbert életkorát tekintve az utóbbi kategória, minden kijutott neki abból, amit sokan mindmáig fel sem fognak - ha nem így lenne, akkor nem akarnák annyian lázas igyekezettel újra lejátszani a huszadik század katasztrófa-sorozatát. De hát ezt teszik, talán őt irigyelvén? „Zsidó voltam a fasizmus alatt, osztályellenség a kommunizmus alatt, legyőzött lázadó a forradalomban, menekült a szabadok között, szegény a gazdagok között. Ki kívánhat ennél többet?" - kérdi, a rá jellemző malíciával, s hát igen, mindig innen szép megnyerni a túlélés nevű fődíjat, de hát jó lenne már egyszer valami újat játszani. Valami olyasmit, amiben a tét nem az élet, hanem annak minősége. Szerzőnknek erről is megvan a maga velős véleménye; akit illet, lapozzon oda, akit nem, az is. Hogy tudja, milyen pontosan az az ing, amit tényleg ne vegyen magára. Mondjuk, a rejtett gombolású nessusselyem kifejezetten nem javallott.
Aforizmák előtt nem illik hosszasan locsogni, de azért hadd emeljem ki azt is: Fisch Róbert Ottó a képzőművészetben is rátalált a velős, mégis mély virtuális aforizmára. Ez nem más, mint a jin és jang szimbólum-rendszere. Értelmezik, értelmezték sokféleképpen, a jó és a rossz kettős terének egyértelmű elfogadása, tulajdonképpen roppant bölcs metaforája annak: a kettő kontrollját kell létrehozni, abban egyensúlyt teremteni, mert viszály mindig volt, van, és lesz; a támadás, bármely irányból, megerősíti a másikat; az egyensúly viszont harmóniát teremt. Ez hát a kötet: kép és nyelv szőttese, aforizmák - társművészeti kapcsolatban. Talán nem mindig érvén el a műfaj mestereinek szintjét; s néha bizony szerzőnk nyelvezete is elárulja életkorát, túl a szerzett tapasztalatoknak köszönhető hitelességen; de hát ezzel sincs baj. Meglehet, hogy nem mindenkinek fog tetszeni minden aforizma, ám nekik (is) szólhat Róbert üzenete: „Könnyű szeretni az embereket, ha kihagyjuk azokat, akiket nem". Az író, tanúsíthatom, mindenkit szeret; de ha netán valaki nem fogja szeretni az ő mindegyik gondolatát - hát lapozzon tovább. E helyről ugyanezt üzenném ennek a makacs történelemnek is, de hát ez már egy másik történet. Vissza