A csodaszép Meki története

Előszó

Részlet a könyvből:

"Távol a várostól élt egyszer egy kecskepapa és egy kecskemama a gyermekeivel. Óriási bodzabokor rejtekében, csinos faházikóban laktak. A kecskegidákat a gonosz farkastól és a rájuk leselkedő más veszélyektől egy sövény óvta. védte. A fű és a lóhere bőségesen termett, és a patak, mely a réten keresztül csörgedezett, szomjukat oltotta. A fiatal gidák pajkosan ugrándoztak a patak egyik partjáról a másikra, legszívesebben azonban rövid, gyengécske szarvukkal egymás ellen harcoltak, hatalmas zajt csapva, mígnem a kecskemama éles meee... kiáltással újra észre nem térítette őket.
A kecskepapa gyakran megszaglászgatta gyermekeiket, hogy minden rendben van-e, s nem fázott-e meg közülük valamelyik. Az utóbbi időben azonban azt vette észre, hogy legifjabb kicsinye nagyon távol tartja magát a többiektől, és saját útját járja. Meki, mert így hívták a kisgidát, nagyon ritkán játszott testvéreivel. Szívesen ugrándozott a sövény mentén, s testvérei vakmerő ugrásait csodálattal figyelték.
"Hogyan csinálod ezt Meki?" - ámultak, mivel egyikük sem tudott olyan magasra ugrani, mint ő.
Meki idővel nagyon büszke lett ügyességére, és egészen különlegesnek tartotta magát. Amikor egyszer egy ugrása nagyon magasra sikeredett, már biztosra vette, hogy hamarosan a sövényt is át fogja tudni ugrani. Ez egyre több gyakorlásra ösztönözte. Egy napon végül rászánta magát a veszélyes ugrásra, nekiiramodott, s mint egy madár repült át a sövényen. De, ó jaj, bal hátsó lába fennakadt a sövényen, és merőlegesen szarvacskáira esve akkorát bukfencezett, hogy nyakán a bőr felrepedt. A szabadság azonban olyan boldogságérzéssel töltötte el, hogy a fájdalom ellenére továbbszökellt. Amikor megérkezett a közeli erdőbe, éjszakai szállás után nézett. Rövid ideig tartó keresgélés után felfedezett egy odút, ami elég biztonságosnak tűnt számára." Vissza