A daganatos fájdalom csillapítása

Előszó

Az emberiség történetét végigkíséri a fájdalom elleni küzdelem. A nílusmenti barlangrajzokban felismerhető, hogy az elektromos angolnát daganatokhoz, sebekhez érintik. Valószínűleg ez volt a transcutan elektromos neuron stimulatio (TENS) őse. A sumér agyagtáblák megőrizték a mákfőzet fájdalomcsillapítás céljából történő használatának első írásos nyomait. Hippocrates idejében a kezelés sokszor rosszabb volt, mint maga a betegség. A fejfájást például úgy gyógyították, hogy a beteget agyrázkódás, anoxia vagy bürökfőzet segítségével eszméletlenné tették. Ez vezett Hippocratest a "Primum nil nocere" elvének deklarálásához. Platón a fájdalmat az emotiók révén az aggyal hozta összefüggésbe. Így felfedezte az érzelmek és a fájdalom közötti kapcsolatot. A fájdalom pathomechanismusának felderítése még ma sem ért véget.
A fájdalom a daganatos betegséghez leggyakrabban társuló tünetek egyike. A fájdalom a betegek életminőségét leginkább lerontó, a betegek által legijesztőbbnek tartott tünet. A fájdalom hozzávetőleg az újonnan diagnosztizált dagantos betegek egynegyedében, a kezelésben részesülők egyharmadában és az előrehaladott állapotú betegek háromnegyedében jelen van. A sikeres fájdalomcsillapítás alapvető feltétele, hogy az orvos képes legyen a beteg panaszainak részletes elemzésére, a fájdalomsyndromák azonosítására, és arra, hogy a megismert adatok, illetve a különféle kezelési módokban való jártassága alapján átfogó kezelési tervet állítson fel. A kezelési terv nem szorítkozhat csupán a fájdalom csillapítására, nagyon gyakran ugyanis a fennálló egyéb tünetek egymást felerősítve fokozhatják, vagy éppen kiválthatják a fájdalmat. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy beállítottuk az analgetikus terápiát: folyamatosan értékelni is kell az eredményt, illetve a beteg állapotát. Vissza