A debreceni református egyházmegye története

Előszó

A Debreceni Református Egyházmegye kezdettől fogva része volt a Tiszántúli Egyházkerületnek, azonban területét a történelem többször is átszabta. AXVIII. században rendelkezett a legtöbb egyházközséggel, ekkor szám szerint 62 gyülekezetből állt. Az egyébként évszázadokon át egységes egyházmegye 1949-ben két részre bomlott, Debrecen-városi és Debrecen-vidéki Egyházmegyére. Ez a természetellenes állapot tarthatatlannak bizonyult, és 1952-ben területileg újra helyreállt az ősi rend. Ma a Debreceni Református Egyházmegyét 35 gyülekezet alkotja, melyek közül 17 található Debrecenben, 18 pedig a környező településeken. Az egyházmegye monográfiája elkészítésének gondolatát az egyházmegye kettéosztásának 50. évfordulója vetette fel, a megvalósítást, illetve megjelentetést pedig a 2000. év, a magyar millenniumi esztendő indokolja. Ez a mű szerény hozzájárulás kíván lenni a magyar millenniumi kiadványokhoz. Egyházmegyénk - élén a névadó várossal, a „Kálvinista Rómával", illetve a „Magyar Genffel" - egyidős a magyar református reformációval, s ugyanakkor markáns formálója az országos egyháznak. E jubileumi kiadvány szerzőjével szemben támasztott jogos elvárás, hogy egyházmegyénket, mint szellemtörténeti értékhordozót és arculatformálót is bemutassa, amely nélkül színtelenebb volna a magyar történelem. Bízvást elmondhatjuk, hogy a szerző e célkitűzésünknek hűséggel megfelelt. A monográfia jórészt gyülekezeti épületeket és személyeket tár - a korlátozott terjedelem következtében - meglehetős tömörséggel az olvasó elé. Ezt akár arra való utalásnak is tekinthetjük, hogy Krisztus egyházában fontosak a gyülekezet számára otthont biztosító helyek, s ugyanakkor Krisztus egyházában szükség számon tartani az egyház tagjait, hiszen ott senki sem érezheti magát „kis névtelen senkinek". Az épületek és személyek kiemelése arra is emlékeztet, hogy Krisztus egyházában fontos feladat az építkezés, még pedig a szó legátfogóbb értelmében. Nem is lehet ez másként; hogyan is nézne ki az egyház „ház" nélkül, egy materiális, lelki és szellemi téglákból felépülő, folyamatosan épülő és bővülő „ház" nélkül. Az egyház ugyanis e nélkül nem egyház, hanem egy „semmi". Vissza