A Debreceni Tisza István Tudományos Társaság II. (orvos-természettudományi) osztályának munkái I/II.

Előszó

Részlet:
Az orvostörténelem tudásának fontosságáról, a gyógytan fejlődésének rövid áttekintésével.
Írta: Dr. Liszt Nándor
(Székfoglaló előadás a Tisza István tudományos társaság II. osztálynak 1923. október hó 9-én tartott IV-ik rendes ülésén.)

Aki a jelenben tiszta látással néz maga körül, lépten-nyomon tapasztalja, hogy a mai u. n. modern korban a régelmult idők sok relátióját veszi észre; nemcsak a szokások és erkölcsök, de a tudomány egyes területein is annyi atavisztikus jelenséggel találkozik, amennyit a mult ismeretei alapján meglátni és megérezni képes. Természetesen ezeket a régi történeti vonásokat csak az látja és az ismeri fel, aki ismeri a multat. Vegyük csak magát a népies gyógyászatot, mely a kritika nélküli empiriának, a mysticus babonának, de nem ritkán a helyes megfigyelésnek együttes leszármazottja; a ma is széltében-hosszában divatos s még a műveltebb körökben sem ismeretlen népies eljárások, pl. a fájdalmas részek bedörzsölése, kenése, iralása, a betegre való ráolvasás, ráimádkozás, varázsigék és mondások, igézés, szemmelverés, kikiáltás, öntés stb. mint egy őskultura maradványai szálltak évezredeken és századokon át a jelenkorra s ha meggondoljuk, hogy ezekből a sokszor lesajnált őskulturcsirákból bontakozott ki a régi orvostudomány egy része, továbbá, hogy a régi első görög orvosok tudása is még a gyógyítás művészetének, a babonának és a nyers empiriának volt zavaros keveréke; úgy tisztán áll előttünk, hogy az, a mi ma körülöttünk történik, nem új dolog, - mert hiszen semmi új sincs a nap alatt, - hanem mindennek eredete visszaért a múltba, csak keresni és kutatni kell az ősforrások után és sok mindennek, amit ma újnak látunk és gondolunk, megtaláljuk a csiráját vagy torzképét a történelem sejtelmes fátyola alatt. Vissza