A démon átka

Előszó

Részlet a könyvből:

"Éjfekete, dülöngélő árbocok egész erdeje mozgolódott a Rosszindulat-tenger felől fújó, metszően hideg szélben. A druchii tengerészek a nyakukat behúzva és a Mélység Sárkányait átkozva dolgoztak. A szélrohamok süvítése közepette kapitányok ordítozását és bőrszíjból font ostorok csattogását lehetett hallani. Rabszolgák százai görnyedeztek ládák, hordók és vászonzsákok súlya alatt; tántorogva vánszorogtak felfelé a hajóhidakon, hogy aztán a karcsú törzsű kalózhajók sötét gyomrában lerakják terhüket. Naggaroth kalózai kifutásra készültek, így aztán Clar Karond, a Hajók Városa mólóin pezsgett az élet, akár egy hangyabolyban.
Az egyik hosszú kőgáton a városőrség kapitánya éjfekete harci ménjén ülve nyomult előre a kavargó tömegben. Átkokat szórva és vaskos botjával hadonászva-vagdalkozva nyitott utat magának a sokaságban. A háta mögött féltucatnyi városőr léptetett, akik fenyegető pillantásokkal vagy éppen hangos ordításokkal terelték el a káromkodó kereskedőket és a rabszolgákat a közöttük lovagoló, fekete páncélt viselő nemes uraság közeléből.
Hag Graefből való Malus előredőlve zötykölődött a nyeregben. Összekötözött kezével elszántan szorongatta a nyeregkápát, és a fogait csikorgatva próbálta elviselni a koponyájában dübörgő éktelen lüktetést. A kantárszárat lazán fogta, a lóra hagyta, hogy kövesse a társait. A száját olyan íz töltötte be, mintha csizmatalpat rágott volna, míg a tagjait töröttnek és elhasználtnak érezte." Vissza