A depresszió elmélete és kezelése

Előszó

Az utóbbi évtizedekben a nyugati országokban rendkívüli erőfeszítések történtek a depressziós elváltozások rendszerezésére, illetve egy ilyen egységes rendszer általános elfogadtatására. Esek a próbálkozások azonban többnyire kudarcba fulladtak. A kórtünettani és a biokémiai megfigyelések ugyanis arra utalnak, hogy a depressziós elváltozásoknak számos típusa létezik. S jelenség okai viszont egyelőre ismeretlenek. A biokémiai és farmakológiai vizsgálatok ember- és állatkísérletekben egyaránt az agyi aminők - mindenekelőtt a noradrenalin és a szerotonin - egyensúlyzavarára mutattak rá a depressziós történések során. A depressziónak ez az úgynevezett "amin" hipotézise az utóbbi időszakban - éppen a kemoterápia terén mutatkozó elégtelenségek következtében - a támadások kereszttüzében áll.
Húsz esztendővel ezelőtt rendkívüli frontáttörésnek számítottak azok a felfedezések, miszerint az antituberkulotikumként ismert iproniazid és a triciklikus imipramin enyhítik a depressziós betegek állapotát. Míg az iproniazid alapú monoamino-oxidáz bénítók a legélesebb viták tárgyává váltak, addig a triciklikus antidepresszánsok /imipramin, amitriptilin és származékai, stb./ mint gyógyszerek világszerte elterjedtek.
A triciklikus vegyületekkel illetve a monoamino-oxidáz gátlókkal kapcsolatosan különcsen a klinikai hatás jelentkezéséig szükséges hosszú idő következtében merülnek fel problémák, mivel ez jelentős mértékben megnöveli az öngyilkosság kockázatát az arra hajlamos betegeknél. Pontosan ezért határozott igény mutatkozik az alternatív kezelési módok kifejlesztése iránt. Vissza