A falu uj kincsei

Előszó

Olyan világban élünk, hogy még a legkisebb faluban élő ember is, aki pedig ujságot vajmi ritkán olvas, megjegyezte már magának, hogy a mai nagy harc egyik legfőbb oka a világ nyersanyagaiért való küzdelem. Egyes államoknak a világ élelmiszer- és nyersanyagkincséből annyi jutott, hogy a fölösleget tengerbe öntik vagy felégetik, a többinek viszont még annyi sem, hogy a legszükségesebbeket előállítsa belőle. Végeredményben az élelmiszer és az ipari nyersanyagok dönti el minden ország sorsát, mert ahol ezek bőségben vannak, drágaság és szegénység az úr. Az ipari nyersanyagok ebből a szempontból éppen olyan fontosak, mint az élelmiszerek, mert az európai ember a ruházat, cipő, lakás, bútor és hasonlók nélkül éppen úgy nem tud meglenni, mint ennivaló nélkül.
A nyersanyagokból nekünk magyaroknak szintén nem sok jutott. Ma ugyan már javult a helyzet, mert a felvidéki szegélyterület, a Kárpátalja és a fél Erdély visszatértével fában, vasban, sóban, gyapjúban gazdagabbak lettünk, de a trianoni határok között nagyon siralmas volt a helyzetünk. Nemzeti jövedelmünknek nagyrészét, kivitelünknek jelentékeny hányadát idegen, külföldi nyersanyagokért kellett minden esztendőben kiadnunk. Ezzel nemcsak sokszáz millió pengőt adtunk a külföldnek, de függő helyzetbe is kerültünk tőle, amire szomorú példa a mai idők, midőn még pénzünkért sem kaphatunk nyersanyagot a külföldről. Vissza