A falukutatástól a nemzetnevelésig

Előszó

Sokan járják a magyar megújhódás útját. Vannak. akik nyílegyenesen, gyorsfutással törnek előre a biztosan látott cél felé és vannak, akik szertekószálva, zeg zugos oldalösvényeken bolyonganak, - mert nem ismerik az utat.
Mi, magyarok éppen abban követtünk el súlyos hibát az elmúlt századok folyamán, hogy azt gondoltuk: csak a kiválasztottak vagy méginkább a hivatalosak egyengethetik csupán a magyar jövendő útját. Mintha bizony olyan sokan lennénk mi magunk és olyan kevés volna ellenségünk, hogy nincs szükségünk minden egyes dolgozó kézre.
Mohi, Mohács és annyi nemzeti tragédia után Trianonnak, sőt egy második világháborúnak kellett jönnie, hogy megtanuljuk: minél több „kiművelt emberfőre" van szüksége e hazának.
A szerte a világon körülöttünk dúló totális háború megmutatta, hogy minden embernek teljesítőképessége legmagasabb fokát kell nyujtania, ha nem akarja, hogy nemzete s vele együtt önnönmaga a pusztulásba sodródjék. Ugyanígy sorompóba kell állnia minden harcosnak a szellem harcmezején is.
Ez a könyvecske sem látott volna napvilágot, ha a végtelen orosz pusztákat járó és a Don partját védő, oly sok rendű és rangú magyar ember megfigyelése, s az ott élő vagy harcoló idegen fajták megismerése újólag és az eddiginél sokkal tudatosabban rá nem eszméltet arra, hogy magyarságunknak oly sok megoldásra váró kérdése és annyi fájó sebe között legfőbb feladatunk - a nemzetnevelés teljes és tökéletes megvalósítása. Vissza