kiadvánnyal nyújtjuk Magyarország legnagyobb antikvár könyv-kínálatát
| Kiadó: | Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás éve: | |
| Kötés típusa: | Vászon |
| Oldalszám: | 310 oldal |
| Sorozatcím: | |
| Kötetszám: | |
| Nyelv: | Magyar |
| Méret: | 23 cm x 15 cm |
| ISBN: | 963-11-1420-1 |
| Megjegyzés: | Fekete-fehér illusztrációkkal. |
| Istenek tusája | |
| I. fejezet, amelyben egy sárga bőrlabda nagyot puffan Áthá-Rá hátán, és ebből kiderül, hogy pár ezer évvel ezelőtt nehezebb volt a kisdiákok élete, mint manapság | 5 |
| II. fejezet, amelyben kiderül, hogy új isten támadt a nép szívében, mert az új istenek rendesen olyankor születnek, amikor már éppen ideje, hogy megszülessenek | 11 |
| III. fejezet, amelyben a sárga bőrlabda árván marad, mert Áthá-Rá szembe nézett Ámon isten főpapjával | 14 |
| IV. fejezet, amelyben a tokvonsiti Párduc legyőzi a khunumui Gazellát, és Shuti zálogba teszi apja múmiáját | 17 |
| V. fejezet, amelyben az egyik tolvajból úgy lesz népvezér, hogy a másik tolvaj fejére köp | 21 |
| VI. fejezet, amely azt példázza, hogy évezredekkel ezelőtt is olyan volt az igazság, mint manapság: rombolt és épített, de mindig előrevitt azon az úton, amelyet történelemnek nevezünk | 25 |
| VII. fejezet, amelyben Áthá-rá nem érti meg a szépséges Nefer-Iti furcsa üzenetét, de azért vigyáz arra, hogy Mena néne nyelvét a kutyák meg nem egyék | 35 |
| VIII. fejezet, amelyben Toth-Hor a fáraó parancsára leszáll a pokolba, és felhozza onnan Nofer-ba-ra tekintetes urat | 40 |
| IX. fejezet, amelyben sok szó esik az igazságról, s mégsem tudjuk meg, hogy mi a világ rendje, pedig két pohár bor vagy két hajó kirakása között is csak erről elmélkedtek háromezer évvel ennek előtte | 54 |
| X. fejezet, amelyben Áthá-Rá elábrándozik egy szép történeten, de az kacagja őt szembe, aki még sohasem járt így | 58 |
| XI. fejezet, amelyben Nofer-ba-ra úgy gondolja, hogy öt karika arany többet ér, mint rövid úton megismerni a túlvilág isteneit | 63 |
| XII. fejezet, amelyben a nagytekintetű Sanuph úr, a dolgok rendjének kutatója, váratlanul megjelenik, sok bölcs dolgot mond, aztán örökre eltűnik Áthá-Rá életéből | 68 |
| XIII. fejezet, amelyben kiderül, hogy Athon isten erősebb egy arany szkarabeusz bogárnál, de azért mégsem mindegy, hogy ki lesz a győztes az istenek háborújában: Athon-e vagy Ámon | 74 |
| XIV. fejezet, amelyben nem tudjuk meg, hogy voltaképpen mit is akart mondani Salum-Het úr, mert Áthá-Rá az Ámon-papok fülét a tanácsterem közepébe löki, és az események új irányt vesznek | 83 |
| XV. fejezet, amelyben az eljövendő fáraó parancsát mindenki követi, csak ő maga nem teljesítheti szíve vágyát | 89 |
| A sárkánykígyó torkában | |
| XVI. fejezet, amelyből kiderül, hogy miként jutottak Ikhn-Athon hajósai a hittiták mezsgyejétn túlra, de hibába szép a világ, ha az emberek boldogságát és egyszerű örömét sötét pillantások kísérik | 105 |
| XVII. fejezet, amelyben az események egy pici, meleg leányszív féltve rejtegetett titkáról lebbentik fel a fátylat, és az örök fényű, hideg csillagok alatt néha a legvéresebb valóság is csak olyan, mint az álom | 124 |
| XVIII. fejezet, amelyben egynémely borzalmas dolog történik, de erről nem lehet tenni, mert az árulás árulás és a megtorlás megtorlás volt ezelőtt harminc évszázaddal is | 130 |
| XIX. fejezet, amelyben Urdu hajói beeveznek a sárkánykígyó torkába, sziklazápor és tűzeső hull, de másnap már az Északi-tenger hideg lehelete vacogtatja a bátor hajósok fogát | 140 |
| Az Északi-tenger foglyai | |
| XX. fejezet, amelyben kiderül, hogy néha az ige olyan messze esik a tettől, mint az ég tetején szikrázó csillag az árboc csúcsától | 155 |
| XXI. fejezet, amelynek végén langyos szellő keletkezik, és Áthá-Rá megérzi, hogy jön a tavasz, pedig ilyen szó nincs is az egyiptomi nyelvben | 166 |
| XXII. fejezet, amelyben azt látjuk, hogy néha már az első tavaszi napsugár csirába cirógat egy-egy magot, s megremeg a szívünk, ha észak fagyos fuvallata seper végig a földeken | 172 |
| XXIII. fejezet, amelyben Vörös Liliom az ilioni sírásókra gondol, de azért mégis, vagy talán éppen azért a termésbe szökő kalász énekét zengi a hullámzó fekete vizek felett | 179 |
| XXIV. fejezet, amelyben hajók és emberek a lét és nemlét mezsgyején lebegnek, s kit erre, kit arra pottyant a kérlelhetetlen végzet | 182 |
| XXV. fejezet, amelyben a Csikaszok Öreganyja átlépi az árnyékvilág küszöbét, de örökségképpen a jövő reménységét hagyja megárvult népének | 185 |
| XXVI. fejezet, amelyben még Urdu hajós szívén is elhatalmasodik a kétségbeesés , de végül diadalmaskodik a remény, csak Áthá-Rá lelke lebeg még a lét és nemlét válazstó mezsgyején | 191 |
| XXVII. fejezet, amelynek végén kiderül, hogy Farkasfognál nagyobb főnöke a Holdsugár igazabb anyja nem volt még soha a Csikaszok törzsének | 196 |
| A gyantás fa nyomában | |
| XXVIII. fejezet, amelyben a fénylő nap eltűnik a felhőtlen égről, és a halhatatlan istenek végrendeletének írnak | 207 |
| XXIX. fejezet, amelyben ki-ki a maga mesterségét folytatja, s Urdu szerint ez nem is lehet másképpen: csak Holdsugár és Mithradész feledkezik meg a kötelességéről, de azt egyelőre rajtuk kivül más nem tudja | 218 |
| XXX. fejezet, amelyben megcsillan a szabadulás reménye, régi barátságok helyét új érzések foglalják el, de azért Áthá-Rá nem feledkezik meg arról, hogy az istenek nem szoktak könnyezni | 226 |
| XXXI. fejezet, amelyben csak annyi történik, hogy Urdu és harci nép baj nélkül megérkezik a gyantás fák erdejébe | 230 |
| XXXII. fejezet, amelyben Áthá-Rá nem követ el öngyilkosságot, csak azért, mert tudja, hogy egyszer majd meg kell halnia | 233 |
| XXXIII. fejezet, amelyből kiderül, hogy jaj azoknak, akik fejükre idézik a harcok fúriáit, jaj a legyőzötteknek, de jaj a győzteseknek is | 237 |
| Végzetisten Markában | |
| XXXIV. fejezet, amelyben Urdu harci népe megindul hazafelé, learatja a pusztító harcok megérdemelt jutalmát, az együgyü halandók pedig nem keresik az isteni észjárás rejtelmeit, mert a vezér vezér marad, az isten isten, még akkor is, ha dolgoznia kell, amikor enni akar | 245 |
| XXXV. fejezet, amelyben minden jó, mert a vége jó; Urdu és barátai fedél alá jutnak, s Áthá-Ra örök barátságot köt Szibával | 251 |
| XXXVI. fejezet, amelyben Áthá-Rá hiába csinál száz meg száz talizmánt, a végzetét, senki sem kerülheti el, még talán maga Áthá-Rá és barátai sem | 264 |
| XXXVII. fejezet, amelyben úgy rémlik, hogy vége mindennek, de Sziba megmenti az aranytokot, és élni, küzdeni kell tovább, bár Áthá-R és Juzsua nem gondolnak rá, csak ülnek mély bánatba roskadtan, s még Szibával sem törődik senki, pedig ő a nap hőse | 269 |
| XXXVIII. fejezet, amelyben hőseink ismét emberekkel találkoznak, barátságos bizalmatlansággal fogadják őket, de azért nem tudják, hogy mit rejt számukra a jövendő | 272 |
| XXXIX. fejezet, amelyben megtudjuk, hogy ki az a Mennydörgő, de Áthá-Rá még csak nem is sejti, hogy mit forgat a fejében | 276 |
| XL. fejezet, amelyből kiderül, hogy sorsisten útjai kiszámíthatatlanok, mert Áthá-Rá életében olyan fordulat áll be, amit nem remélt volna a kétségbeesés pillanataiban | 281 |
| XLI. fejezet, amelyben Áthá-Rá megismerkedik a törzsbeliek egy s más szokásával, Juzsua visszadja a vezéri hatalmat, Méhvadász pedig úgy képzeli, hogy akinek a hatalmasok tekintélyt adtak, észt is adnak hozzá, és azt a törzsbeliek el is hiszik neki | 288 |
| XLII. fejezet, amelyben Áthá-Rá nagyfőnök új, ismeretlen ösvényekre vezeti a Vaddisznó népét, de ebben nincs semmi dicséretre méltő, mert a kényszerűség nem érdem | 297 |
| XLIII. fejezet, amelyben Sziba egyetlen ugrása hosszabb, mint egy kis cickány száz futólépése, mégis Áthá-Rá hűséggel vállalja a sorsot, amely osztályrészéül jutott | 301 |
| XLIV. fejezet, amelyben a fáraó aranytokjának titkát a harmatszemek közé vegyült könnycseppek sem árulhatják el többé | 308 |
| Epilógus | 313 |
Nincs megvásárolható példány
A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük.