A fehér kövön

Előszó

Anatole France.

Páris, az emberiség Párisa libben elénk az Anatole France nevére. Páris, a Petőfi hősi Párisa, ahová nosztalgiásan egyre vágyódott, amelynek a hőseit a szobája falaira agatta. Páris, a Heine szép szeretője, a graciózus, a kokett, a szellemes grizett. Páris, a magyar modernek érzékeny, finom, kulturás, papokkal kötődő pogány városa. Anatole Francé Páris embere. A nagy revolució, a juliusi harcok, a negyvennyolcas vihar, a kommün Párisáé. Párisé, amelyben a legkatolikusabb fejedelmek uralkodtak, amelyben a legszebb, legősibb templomok nyúlnak az ég felé, de ahol guillotine alá vitték a legkatolikusabb urakat és kikergették az úr szolgáit az ékesmívű templomokból.
Páris, a modern Babilon, Ninive, Szodoma, a kokottok és lorettek Párisa, de az a Páris is, ahol a legtisztább asszonyok, a leghősibb nők glóriás alakjai állnak előttünk. A boulevardok Párisa, ahol minden élvezet és naplopás sűrűsödik életté, a Faubourg Saint Germain városa, ahol a világ legrégibb arisztokráciája épített várat születés, pénz és gőg számára, a Faubpurg Saint Antoine városa, ahonnana minden forradalom a legelső katonáit rekrutálta, a proletár-külváros, mely nemcsak vér és hősiességet, de "három havi nyomort" is áldozott a köztársaságért. A Rue de la Paix tündöklő üzleteinek, a Szajna-part apró könyvárusainak, a kabarékig és a kofák nyelveléséig leható szellemességnek a városa. Páris, amelyben nemcsak történelmet tudtak csinálni, de tudtak történelmet írni is. Vissza