A fejetlen katona és más elbeszélések

Előszó

Részlet a könyvből:

Fiatal éveikben Bécsben laktak, a Burg körül, egy csöndes belvárosi utcában. Az édesapjuk udvari hivatalnok volt, aki még látta V. Ferdinándot a Stadtparkban és később, hajlottabb korában, a nagybajuszu Rajner főherceggel együtt évődött reggelenkint a naschmarkti kofákkal. A Ringszinház égésének estéjén a felesége ott veszett a szörnyű katasztrófában, de őneki más három ember életét sikerült megmentenie, amiért arany érdemkeresztet kapott a császártól. És azóta december nyolcadika a borongó gyász és a büszke öröm kettős ünnepe volt a házában. Mert az öreg Feizlmayer Márton nemcsak hű férj és családapa volt, hanem egyúttal a legloyálisabb alattvaló, aki titokban kalapot emelt a kétfejű madár előtt. Ennek a határtalan hűségnek tulajdonította mindenki, hogy a mayerlingi tragédia után búskomorságba esett és mire Schönbrunnban kinyiltak a rózsák, ő már kint pihent a temetőben. A két leány, Jolán és Tilda, akkor élték életük májusát . . .
A temetés után sokat sirtak és sokat gondolkoztak a jövőjük felől. Vagyont nem hagyott Feizlmayer Márton; mindig jól élt és a gyermekeit grófkisasszonyok módjára neveltette. Jolánt egyszer egy öreg főhercegnő lelkesedésében összecsókolta csodás zongorajátékáért, a Tilda lehelletszerű akvarelljei közül pedig néhány már a Burgban is helyet kapott egy-egy sikerült vernissage után.
- Dolgozni fogunk! - mondta a feketeszemű, komoly Jolán és könnyes szeretettel cirógatta meg a huga arcát.
- Óh, én szivesen festek reggeltől estig, - nevetett meleg bizakodással Tilda. Éppen a tükör előtt állt és csodálkozva gyönyörködött a szemében, mely nefelejtsszinű volt, mint az ég Bécs fölött. Vissza