A regény alapjául a nemrég különös körülmények közt meghalt üzletember és egy budapesti vállalkozó testvérpár közel nyolc éven át zajló ügye szolgál. A szövegben leírtak közel nyolcvan százaléka megtörtént eseményeken alapul, dokumentumokkal igazolható. A neveket és a cégek neveit megváltoztatta a szerző, de a közelmúlt botrányai így is felismerhetők a regényben. Kapuváry Péter alezredes a Nemzeti Nyomozó Iroda rendelkezési állományba helyezett tisztjét ismét aktív állományba helyezik, miután a nemrégiben kétes körülmények között elhunyt Wallasz Tamás ügyét az ügyészség szétválasztott a az ellenzék volt pártalelnöke, Selvéci Roland ellen indított nyomozástól, amiben a politikus osztrák és esetleges hazai bankokban tartott eltitkolt milliói iránt nyomoznak. A veterán nyomozó mellé egy fi atal ejtőernyőst, Komjáthy hadnagyot rendeli az Ezredes, aki ezzel első komoly ügyébe vághat bele. A nyomozás természetesen nem indul zökkenő mentesen. A törekvő hadnagy és a veterán alezredes nem igazán jönnek ki jól egymással és a dokumentumok, amiket Wallasz halála előtt adott át a rendőrségnek, nem akarnak megérkezni. Ám Kapuváry egy naplót ad a fi atal hadnagynak, amit ő maga is egy feladó nélküli nagy borítékban talált meg erdőkertesi postaládájában. Komjáthy érdeklődve vett e kezébe a dokumentumot. A fi atal hadnagy le van sújtva az olvasott felzegyzésektől, melyek számtalan szálat és érdeket sejtet a hátt érben. Úgy érzi csalódott a rendszerben, eddig elképzelhetetlennek tartott a, hogy ennyi minden megtörténhet a rendőrség és az NNI tudomásával, de mégse lépjenek semmit. Nem sokkal azután, hogy elolvasta a naplót, megérkeznek a várva várt Wallasz akták, ám az ügyészség még aznap elveszi tőlük az ügyet és visszaviszik az anyagokat, miközben Komjáthy és Kapuváry kénytelen az eddigi munkájukat lezárni. A könyvben végig ott futnak a hátt érben egy a Wallaszt befonó háló szálai, amik lassan egyre inkább a halál felé sodorják a férfi t, ezzel is bebizonyítva, hogy élett ársa jogosan érdemelte ki a ráragasztott gúnynevet: a Fekete Özvegy-et.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.