A fekete-rét örökösei

Előszó

Részlet a kötetből:

Mentsd meg a fiamat!

A karámban panaszosan felbégett egy bárány. Az öreg Joszip arra fordította fejét. Darabig belebámult a sötétbe. Nyilván nem vett észre semmi gyanúsat, mert visszafordult a tűzhöz. Lábával igazított a sercegő, pattogó fahasábokon. Aztán felkeverte fakanállal a parázs felett függő bogrács tartalmát. Merített a léből. Megízlelte. Csettintett nyelvével. Elismeréssel bólintott hozzá és leereszkedett szűrjére. Elővette kését és elkezdte hámozni a burgonyát.
Még három pásztor ülte körül a bográcsot, jóval fiatalabbak Joszipnál. Hallgatagon bámultak a tűzbe. Nagysokára szólalt meg Jován, valamennyi közül a legifjabb:
- A Matija sem jön?
- Az sem! - hagyta rá Joszip.
- És a Zeljko?
- Az sem.
- Sem a Miroszláv, sem a Matija, sem a Zeljko. Hm!
- Aztán miért nem jönnek? - kérdezte félhangon Nikoláj, a mellette ülő, az előbbinél valamivel idősebb pásztorlegény.
- Hogy miért, - ismételte vontatottan Joszip - a féreg tudja? Nem jönnek, mert úgy jött rájuk.
- Mit esznek majd? - kíváncsiskodott Jován.
- Elvitték a részüket. Azt mondták, hogy majd megfőzik maguk - szólt bele Stevó, a harmadik és legidősebb a legények közül.
- Dejszen! Nem tudnak azok zsigericát főzni! - vetette oda hetykén Nikoláj. - Az előző nyáron, amikor apánk beteg volt, főzött nekünk egyszer a Miroszláv. Emlékeztek még rá? Vissza