A Fekete-tengertől a Káspi-tóig

Előszó

Részlet a könyvből:

A „Moszkva-Tbiliszi" gyors öt perccel éjfél előtt indul a Kurszki-pályaudvar csarnokából. A Kreml toronyórái kezdik ütni a tizenkettőt... Hallom melódikus és mégis ünnepélyes hangjukat a fülkében elhelyezett rádióközvetítőből, miközben a vonat lassan már a Szyromjatniki, a Jauza és az Andronjevka fölött vezető viadukton halad. Alattam terül el az éjszakai Moszkva. Ezernyi ablak világít a házakon, felvillannak, majd eltűnnek az autóreflektorok, végtelen sorokban húzódnak a messzeségbe az utcai lámpák, vakítóan izzanak a fényszórók a tereken és a gyárkapukon; a tűznek és a fénynek efölött az egész, egy pillanatra sem szűnő játéka fölött ott csillognak a Kreml rubincsillagai... A töltés mentén már a fenyőfák homályos sziluettjei merednek fel, ebben a késői órában már sötét nyaralók, kísérteties homályba burkolódzó gyümölcsösök futnak velünk szembe, de az ég alján még mindig villódznak a fények - lélekzik az óriási város. Végül is a vonat belefúródik az éjszakába.
A hajnal már Tulán túl ér bennünket. Közelednek a kurszki hajlat történelmi jelentőségű védővonalai, névtelen kis erdők, ligetek, szakadékok, ahol 1943 júliusában megtört Hitler hadseregének az ereje, miután utoljára próbálta a maga javára fordítani a hadiszerencsét. A föld még őrzi az ütközetek nyomait, pedig már rég megtisztították az aknáktól a mezőket és elvontatták, hogy beolvaszszák, a szétlőtt „Párducok"-at, „Tigris"-eket és „Ferdinand"-okat. Vissza