A férfi Goethe

Előszó

Utószó

Weimar, klasszikus és klasszicisztikus forma, amorális világszemlélet, arisztokratikus tartás: ezek a Goethe-legenda hagyományos elemei. Velejárói a férfi Goethenek, de nem merítik ki, mint ahogy Frankfurt, Strassburg, a Sturm und Drang sem merítette ki a fiatalt.
Goethe, a leggazdagabb élet hordozója, kénytelen belátni, hogy csak fájdalmas lemondás és könyörtelen önfegyelmezés árán szerezhet jogot ennek az áradó életnek a folytatásához. Rousseau kultúrát tagadó érzelmes tanítványa visszatér a kultúrához. A forradalmár megtanulja, hogy a lángelme küldetése törvényszerűségek betöltésében áll. Lemond a fiatalságról, vagy helyesebben: a fiatalság külsőségeiről, hogy időtlen térben élhessen. Weimarelőtti költészete: ifjú maradandóság, weimari formája: maradandó ifjúság. Szociológiailag is, etikailag is megbékül a világgal. A szociológiai békekötés új női eszményének, Charlotte von Steinnak, az etikai pedig filozófiai eszményének, Spinozának, a műve. Most már tudja, hogy az ember és társadalom, ember, természet és isten egyetlen örök törvény ütemére lélekzik, hogy a szenvedély csak akkor válhatik tevékeny alkotó erővé, a szabadság csak akkor igazi, emberhez méltó, ha fegyelemhez szokik, ha önként korlátozza magát. Az ösztön alárendeli magát a szükségszerűségnek, a természet egy új, magasabbrendű konvenciónak hódol; a forma diadalmaskodik az anyagon. Goethe csak most érett meg Olaszországra s arra a feladatra, hogy valóra váltsa a németség ezeréves "Wunschtraum"-ját: hellén-római álmát... Vissza