Előszó
"A férfi impotentiája és annak gyógyítása" cím alatt kerül az olvasó elé az a sok leszűrt tapasztalat, melyet mint a pszichoanalizissel gyakorlatilag is foglalkozó orvosnak betegek gyógyítása alkalmával alkalmam volt megszerezni.
Gyakorló orvosoknak és művelt laikusok számára irtam, kiknek ilyen irányban nem igen nyilik alkalmuk tudásukat gyarpítani. Az analitikus számára a könyv sok újat nem hoz, leginkább még a kasuistika gazdagságát. Igyekeztem elkerülni a már csak egészen képzett analitikusoknak otthonos sűrített gondolatmenetet, a riktábban használt kifejezéseket; már azért is, mert meggyőződésem, hogy ami világos és igaz, az egyszerűen és mindenki számára érthetően fejezhető is ki.
Magyarul ilyen összefoglaló analitikus munka még nem jelent meg. Az olvasó itt már a mai napig elért analitikus eredmények alkalmazásáról is ismertetést kap. Az impotentia kisebb-nagyobb mértékben, egy és más formában annyira általános és elterjedt, annyi bajt, kínt és szenvedést okoz, annyira megzavarja az egyén egész életprogrammját, hogy vele nyiltan és őszintén kell foglalkoznunk.
A nemi élet zavarai alterálják a szervezet egyéb működéseit is. A gyakorló orvosnak, foglalkozzék bármely speciális szakmával is, csak hasznára lesz, ha tudását és ismeretkörét ezen a téren is kibővíti.
A tudomány most már abban a helyzetben van, hogy ezeken a bajokon segítsen, az impotenseket meggyógyítsa és ezzel őket egész emberré, férfiakká, munkabirókká tegye.
Külön köszönettel kell adóznom kollégáimnak, kik bizalmukkal kitüntettek és akiknek segítségével az aránylag értékes beteganyaghoz jutottam. Különösen azóta becses nekem ez a bizalom, amióta a Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesületből kiváltam. Ezzel a kiválással elvi álláspontom egy árnyalattal sem változott meg. Maradtam a régi freudista, aki voltam. Nem mulaszthatom el hálámat leróni a Mai Henrik és Fia cégnek, mely nagy megértéssel és áldozatkészségével lehetővé tette a mű megjelenését.
Budapest, 1923. október.
Feldmann Sándor.
Vissza