A fogpótlás technológiája

Előszó

A technológia egyesítve tárgyalja az anyagokra és feldolgozásukra vonatkozó ismereteket. E mű - címének megfelelően - ismerteti a fogpótlásokhoz és elkészítésükhöz szükséges anyagokat és odontotechnikai feldolgozásuk részletes menetét. A fogpótlás elkészítése sok mozzanatból tevődik össze. Ezek közül a javallat, a tervezés, az előkészítés, a lenyomat, a próbák és a beillesztés fogorvosi művelet; a laboratóriumi kivitelezés a fogtechnikus feladata. Amint a gyógyszerész, az optikus vagy az ortopédműszerész az orvos rendelete szerint készíti el a gyógyszert, a szemüveget vagy a testegyenészeti készüléket, úgy a fogtechnikus is a fogorvos pontos utasítása alapján dolgozik.
A fogorvosnak ahhoz, hogy eredményesen irányítsa a technikai munkamenetet, tökéletesen ismernie kell a fogpótlás technológiáját. A magyar irodalomban kevés az ilyen tárgyú mű, de hasonló a helyzet a nagy nemzetek nyelvén megjelenő szakirodalomban is. Az első magyar odontotechnikai művet Abonyi József írta. 1889-ben Bécsben, 1892-ben Lipcsében német nyelven (Compendium der Zahntechnik), ugyanebben az évben Budapesten A műfogászat rövid kézikönyve címmel jelenik meg munkája. E könyveket csak másfél évtized után, 1908-ban követte Salamon Henrik Útmutató a klinikai és laboratóriumi odontocehnikai munkálatokhoz c. műve. Papp Géza Gyula Fogtechnikája (1928) a fogtechnikusok számára készült, felöli az akkori ismeretanyagot. Földvári Imre Odontotechnikája (1951) a meginduló, új rendszerű fogorvosképzés rövid tankönyvéül szolgált. Váli Ede Fogtechnikája (1956) az állami fogtechnikai laboratóriumok munkamódszereit ismerteti. A címükben is kifejezett fogtechnikai, odontotechnikai művek mellett a fogpótlástanok is bőven tartalmaznak utalást a laboratóriumi munkamenetre, és sok anyagtani adatot sorolnak fel. Ilyen mű Salamon (1923), Kreuter (1931) és Molnár-Schranz-Huszár (1950) fogpótlástana. Weisz Zsigmond Fogászata (1935) is értékes fogtechnikai forrásmunka. A felsorolt művek jó része már kikerült a könyvárusi forgalomból, és egy részük el is évült. Az egymást gyorsan váltó új és újabb módszerek és anyagok használata következtében a technológiai tárgyú könyvek meglehetősen hamar időszerűtlenné vállnak.
Nemcsak az végez úttörő munkát, aki az első utat építi, az első művet írja, hanem az is, aki a benőtt utat ujra járhatóvá teszi. Ilyen értelemben, úgy érezzük, úttörő munkát végeztünk. Ez mentheti és magyarázza, hogy a nehézségeket nem tudtuk mindenütt legyőzni. Szigorúan vett tárgykörünket itt-ott kényszerültünk túllépni. Így a részletes laboratóriumi munka megértéséhez okvetlenül szükségesnek látszott a fogorvosi műveletekre történő utalás. A fogászatban gyakori jelenség, hogy ugyanazt az anyagot különböző célokra használja fel a fogorvos és a technikus. Részben ezért, részben mert a mű a fogorvostanhallgatók anyagtani tankönyve is, az egyes anyagokat az odontotechnikai felhasználásukon túlmenő módon ismertetjük. A felsorolt módszerek, felszerelési tárgyak és anyagok egy részét jelenleg nálunk még nem használják szélesebb körben. A fejlődést és haladást kívántuk szolgálni azzal, hogy rájuk irányítottuk a figyelmet. Az újdonságokkal kapcsolatban többször szükségessé vált egy-egy újabb anyag, művelet vagy fogalom magyar elnevezése. Ez nem könnyű és nem is hálás feladat. A jól fejlődő magyar technikai szaknyelv számos, a fogászatban eddig nem használatos kifejezését is átvettük.
Reméljük, hogy technológiánk - fogyatékosságai ellenére - nemcsak ismeretanyagot nyújt a fogorvosoknak, a fogorvostanhallgatóknak és a fogtechnikát tanulóknak, hanem emeli a fogpótlásra szorulók kezelésének színvonalát is. Vissza