A földmives gazda ingyen munkásai

Előszó

Jól teszi, aki kinyitja a szemét és megnézi, hogy ki és mi az ő ellensége. De amig keressük a konkolyt, vigyázzunk, hogy a búzát le ne tapossuk, és el ne dobjuk szalmájával a magot. Igen, üldözzük a velünk gonoszkodót, de vegyük jóságos szeretetünkbe a Teremtő legkisebb bogarát is, ami javunkat szolgálja.
Hány pajkos gyermek megmássza a fát, hogy a madárfészkeket kikutassa! Sok szülő bátorságnak véli a gyereknek ezt a mulatságát, dicséretképen barackot nyomnak a fejére, mintha bizony valami hasznos dolgot művelt volna a kis imposztor. Pedig ugyanakkor, mikor a síró-rívó madarat megrabolta, megrabolta az apja zsebét is, mert az az aranymadár, a tojásokból majdan kikelt madárfiókák behabzsolták volna azt a sok beste férget, mely a szántóföldek ékes, kalászos búzáját, ringó kukoricatábláját, bokorba menő káposztáját, kerti palántáját, gyümölcsét, a gazda összes veteményét olyan könyörtelenül és oly hirtelen kopárra pusztítja.
Nem, édes gazdám, neked más uton kell haladnod. Ne nevelj te a saját véredből ellenséget, hiszen körülötted már úgy is annyi leselkedik hogy az édes kenyér megszerzésén, ezernyi gond fekszik. A te romlatlan jó hited, a te józanságod, a te dolgos kezed jobb sorsot érdemel, legyen a te portád hangos a család kacajától, amint odakünn az Isten madarai betöltik a levegő-eget füttyös énekkel, bájos madárdallal. Ne bántsátok a madár fészkét, ne rakjatok talpa alá lépet! Ne fogdossátok be a csapdába, ne metszétek el szárnyait! Szívetek nemessége könyörüljön meg az emlősökön, a hüllőkön, a madarakon, a hasznos rovarokon, hisz azoknak is szép az élet és életüket a ti javatokért élik le annyi küzdéssel, annyi életfélelemmel. Vissza