Előszó
Ha képzeletben visszafelé pergetjük az idő rokkáját és forgatjuk a történelem lapjait, eljutunk az ókori kultúrákhoz, majd abba a korba, amelyből már nem maradtak fenn írásos emlékek. Ha tovább...
Tovább
Előszó
Ha képzeletben visszafelé pergetjük az idő rokkáját és forgatjuk a történelem lapjait, eljutunk az ókori kultúrákhoz, majd abba a korba, amelyből már nem maradtak fenn írásos emlékek. Ha tovább haladunk a múltban, az ősrégészet eszközeinek és módszereinek segítségével feltárul előttünk az ősember világa. Ezt követően elérünk ahhoz az időponthoz, amelyen túl még nem élt ember a Földön.
Vajon áthághatatlan akadályt jelent-e megismerésünkben ez a határ? Tudunk-e tovább is visszafelé lapozni, és ha vannak még lapok, el tudjuk-e ezeket olvasni?
A válaszért - a személyes meggyőződésért - nem kell sokat tennünk. Csak Óbudára kell utaznunk s így elég rászánnunk egy délutánt. Az itteni téglagyár tucatnyi agyagfejtőjét ugyan - környezetvédelmi okokból - az utóbbi években sorozatosan megszüntették, de akad még egy-egy kisebb feltárásrészlet, ahol a siker reményében kutathatunk a természet letűnt, ősi világának nyomai után. A szürke agyagrétegekben igen érdekes nyomokra bukkanunk. Egy helyen zománcos, háromszög alakú valami csillog felénk, és aki látta már a tengerek félelmetes ragadozóit: a cápákat, az rögtön felismeri a leletben a cápafogat. Tovább bontogatva az agyagrögöket kis szerencsével kagylók, csigák és tüskésbőrű állatok vázaira akadhatunk. A kagylóteknők és csigaházak egykori lakói csakúgy, mint a cápafogak gazdái, több millió évvel ezelőtt éltek, és ma már csak megkövesedett maradványaik tanúskodnak egykori létezésükről. Sokuknak rokonsága azonban ma is megtalálható, távol hazánktól, az Indiai-óceánban vagy a Vörös-tengerben.
Nem kétséges, hogy kíváncsiskodásunk a múlt korábban kifürkészhetetlennek hitt titkait feszegette. A szürke, unalmas látványt nyújtó agyag a régmúlt beszédes tanúit zárja magába. Csak "szóba kell elegyednünk" velük és fellebben a fátyol azokról a távoli időkről, amikor még nem élt ember a Földön. S ha nem sajnálva a fáradságot kissé feljebb gyalogolunk és a Mátyáshegy oldalába mélyedő kőfejtőket vesszük közelebbről szemügyre, a szó szoros értelmében lapozgathatunk a Föld múltjában. A palásan hasadó márga lapjain elénk tárul óriás egysejtűek, mohaállatok, tarisznyarákok és fésűskagylók megkövesedett birodalma. De ha hazánk más pontjaira rándulunk ki, akár a gazdag tengerparti állatvilágot rejtegető várpalotai homokgödörhöz, az úrkúti Csárdahegyhez, ahol a vörös júra-mészkőből fehéren villannak elő bányák mélyére, ahol a kövesedett gyantában: a borostyánkőben - mint egy-egy átlátszó koporsóban - ősi rovarok tetemei maradtak fenn, mindenütt lépten-nyomon találkozunk a múlt nyomaival. "Saxa laquuntur", "a kövek beszélnek", csak értenünk kell a nyelvükön. Próbáljunk meg hát szóba állni velük, ismerkedjünk ezzel a nyelvvel.
Vissza 
