A franczia forradalom II. (töredék)

Előszó

Részlet a könyvből:

A Tuileriesben.

Miután az áldozat megkapta a kegyelem-döfést: olybá vehetjük a dolgot, mintha maga a válság is már szintén elkövetkezett volna. Nem igen érdemes többé nézni és hallgatni hosszu, tompa nyögését; csak midőn olykor élesebb kínban jajdul fel, azt ha feljegyezzük; s azt, hogy minő rángatódzó erőfeszitést fejt ki, hogy a kinzástól megszabaduljon ; s végre magának az életnek belőle való elszállását, s azt a hogy ott fekszik, kivégezve és élettelenül, vagy diszesen a köpeny redőibe takarva mint Caesar, vagy disztelenül lerogyva, mint a kinek még arra sincs ereje hogy meghaljon.
Avagy a franczia királyság, midőn azon oktober 6-ik napján, 1789-ben, elhurczolták szőnyegeiről, a leirt módon: ilyen áldozat volt-e ? Az egész Francziaország, s a megyékhez küldött királyi proclamátiók, megnyugtatólag felelik, hogy n e m. Mindamellett a legroszabbtól tarthatunk. A királyság már az előtt is oly ereje-vesztett, haldokló vala; kevés élet van benne arra nézve, hogy egy ilyen sebet meg birjon gyógyitani. Mennyi elveszett erejéből, mely különben is csak a képzeleté volt; a gaz-elem közelről a király szeme közé nézett és nem halt meg. Mikor az összecsoportosult varjak kihúzhatják madár-ijesztőjöket és annak azt mondhatják: te itt fogsz állani és nem ott; s intézkedhetnek fölötte, s a végtelenből egy egészen véges alkotmányos madárijesztőt csinálhatnak: mit várjon akkor az ember? Vissza