A funkcionális alakzatelmélet vázlata

Előszó

A funkcionális alakzatelmélet vázlata - szakítva a hagyományos taxonomikus felfogással - nem az alakzatok monografikus feldolgozása, hanem funckonális rendszerük egy modelljének a bemutatása, amelynek valamennyi - tágabb és szűkebb -szempontrendszere az élménynek formát adó gondolatalakzat(ok) lebonthatóságához, az alakzatok komplex (funkcionális) társulásához és lehetséges grammatikai szerveződéséhez kapcsolódik. Alapjaiban a klasszikus és a neoretorikára épül, de funcikonális szemléletével leválik arról, módosítva esetenként annak rendszerezését is. Elméleti háttere azt feltételezi, hogy a retorika eljárásai nem előíró, hanem az élménytől-szándéktól vezérelt műveletek, s így a különféle alakazttípusok funckonális együttesei pragmatikai-kommunikatív tényezők következményei.
Minthogy a nyelvvel formálódnak ki az alakzatok, és az alakzatok mindenkori aktualizált funkcója a szöveg létrejöttében megnyilvánuló stílus, a stilisztika voltaképpen funkconális grammatika is, grammatikai formákkal történő jelölés. A szemantikai viszonyok szintaktikai formái - a nyelv kötött kötetlenségének a határain belül - jelölő-összetevők, esztétikai értéktoposzok, a szintagma-, a mondat- és a szövegszinten létező, de együttesen funckonáló grammatikai alakzatformák. Mindebből pedig az következik, hogy a társuló alakzatok komplex együttese (a nyelvi rendszer kínálta megoldásokkal) stilárisan rendelődik alá az élménynek, mely funkconálisan szabja saját arculatához szükséges (és lehetséges) megjelenítő alakzatait, az alkotói magatartással formálja a módszert, és ezen keresztül vetül a stílusra. A stylus a grammatikai és a szemantikai motivációk hálózatában ezáltal grammatikai formával kódolt pragmatika is, mely az élménytől való közvetett függőségében képviseli a szöveg mindenkori szándékoltságát. Vissza