A gödöllői művésztelep

Fülszöveg

A XX. század első évtizedében szerveződött gödöllői művésztelep - hasonlóan a korszak más, szecessziós csoportosulásaihoz - a művészetek szintézisére törekedett. A művészet minden ágát művelték Gödöllőn, a ház,az otthon megépítésétől a nagy falképeken át a mesekönyv-illusztrációkig. Élet és művészet, művészet és etika összefonódása jellemezte munkásságukat, melyet a szeretet, az egyszerűség és természetesség, a művészet által megnemesedett ember eszménye vezérelt. Hitték, hogy a művészet a szépség és az igazság hordozója, a művészetként átélt munka pedig az élet értelme. Ideáljuk a paraszt-kézműves életforma, legfőbb "tanítójuk" a népművészet volt. Tevékenységük egyik kiemelkedő része az a hatalmas gyűjtőmunka, amelynek során az ország különböző tájait járva lerajzolták a paraszti élet használati tárgyait, a viselet darabjait és díszítőmotívumait, megörökítették az élet mindennapjait és az ünnepek szokásait. Ezt a formakincset, motívum- és színvilágot használták fel saját művészetükben. Ennek alapján kísérelték meg, hogy a korszak nagy, egyetemes áramlataihoz hasonlóan kialakítsanak egy jellegzetes szimbólumrendszert és dekoratív stílust. Ez a törekvésük főleg az iparművészetben járt eredménnyel, melyben szerencsésen találkozott az ihletet adó népművészet gazdagsága és dekorativitása, kézműves tevékenységük szakmai igényessége és a szecessziós stilizálás szelleme. Művészetük sokfajta, gyakran ellentétes tendenciát ötvözött. A historizáló falképek, a szecessziós iparművészeti tárgyak, a népi bútorok funkcionalizmusából kiinduló belsőépítészeti együttesek éppúgy megtalálhatók benne, mint a szürrealizmus vízióihoz hasonló témájú grafikák. A kötet szerzői másfél évtizedes kutatómunka, számos részpublikáció és megrendezett kiállítás alapján írták meg könyvüket, mely az első összefoglalás a századelő magyar művészetének erről a kevéssé ismert, de nagyon fontos művészcsoportjáról. Vissza