A gőzoszlop

Előszó

Részlet a könyvből:
"Nem érdektelen néha ellenőrizni, hogy hogyan merül el az ember emlékezetében egy rég elfelejtett alak, amely abban a pillanatban mindjárt magával is hozza életünknek azt az egész szakaszát, amelyben ő szerepet játszott. Amikor így aztán az az életszakasz hirtelen megvilágosodik, az elmosódott figura is egyre élesebb konturokat kap, domborodni kezd, relieffé válik és végül, mint gyermek az anyjától, önálló szoborműként szakad el az időtől és tértől, amely nemzette. Akkor aztán sokáig nem lehet vele bírni. Nem hagyja nyugodni az embert.
A gőzoszlop... Ez a történet így került fel a mélyből. 1925 októberében Berlinben voltam. Gyakran vezetett át utam a kis Cornelius-hídon, amelyen át az autók végtelen sorban szaladgálnak a régi és az új Berlin közt. Igen nagy itt a forgalom, mert sok utca siet mindkét parton a kis híd felé, tehát az autók közt rendet kellett csinálni. Építettek ennélfogva a híd végébe, a kocsiút közepébe fából és üvegből egy mesterséges rendőrt. Embermagasságú, derékvastagságú oszlop volt ez, pontosan ugyanolyan színűre festve, mint a berlini közlekedési rendőrök szürkés-zöld egyenruhája. Az oszlop talpa csizma-magasságig fényes fekete festékkel volt befestve. Az oszlopfej sisakszerű kupakban végződött, amely szinten fekete lakk a festékkel volt befestve és csalódásig utánozta a rendőrök fénylő fekete bőrcsákóját. Az oszlop-rendőrnek ez alatt a csákója alatt, a feje helyén üveggömb, ebben egyetlen nagy ciklops-szeme volt. Fenyegetően felvillanó, a világítótornyok mintájára szerkesztett automatikus fényszóró, úgynevezett «Blinklicht», amely egész éjjel fáradhatatlanul pislogott, éles sugár-szúrásokkal kínozva az éjszakát. Nem tudom, szándékosság volt-e, hogy ez a világítótornyocska rendőrnek volt maszkirozva vagy véletlen. A tény az, hogy ilyen volt, erről nagyon sok arrajáró ember beszélt mosolyogva. Idevaló ismerőseim közül az egyik egész határozottan mondta, hogy ez az igazi berlini ötletek közé tartozik." Vissza