A gyakorló orvos orthopaediája

Előszó

A gyakorlati orvostudomány fejlődésében mindinkább széttagolódik. Az eredetileg egységes főszakmákról egyre nagyobb számmal hasadnak le a szűkebbkörű, különleges szakok, melyek külön-külön hovatovább áttekinthetetlenebbek lesznek a rövidre szabott emberi életen belül. A gyakorló orvost viszont nem szakkérdések elé, hanem betegekkel állítja szembe az élet; betegekkel, akiket társadalmi, anyagi okok egy-egy orvos tudásának szolgáltatnak ki. Egyre nagyobb szükséglet mutatkozik aziránt, hogy a gyakorló orvosok a különleges szakmák olyan rövid összefoglalását kapják kézbe, amiből a szakma körébe tartozó kódformák diagnostikáját s a kezelésnek legalább a prophylaxis ügyét szolgáló részét elsajátíthassák.
Ilyen leválni készülő, önállóvá kialakult fejezete a sebészetnek a testegyenészet, amelynek különösen az említett prophylactiucus része, egyre nagyobb fontosságú lesz az eugenikára törekvő államéletben. Az öröklés és betegségek folytán testi épségükben kárt szenvedett egyének életképességének fenntartása, megjavítása, sérülések folytán csökkent munkaképességük helyreállítása, a serdülő, fiatal nemzedék testi épségének megóvása a sebészet általános keretéből a testegyenészet hatáskörébe került és az említett vonatkozásokban valósággal nemzetgazdasági probléma.
Dr. Horváth Boldizsár arra vállalkozott, hogy a testegyenészet főbb fejezeteit a gyakorló orvos igényeinek megfelelőleg írja meg a klinikámon kidolgozott és használatban levő alapelvek szem előtt tartásával és ezt a feladatot meggyőződésem szerint sikerrel oldotta meg. Munkájával, úgy vélem, hozzá fog járulni, hogy a testegyenészetet, különös tekintettel annak a fentiekben vázolt nemzetgazdasági vonatkozásaira, a gyakorló orvosok körében népszerűvé tegye s az alapelvek ismeretének fontosságáról az orvosi gyakorlatot meggyőzze. Vissza