A gyermek-pszichoterápia elmélete és gyakorlata I-III.

Előszó

Ez a szöveggyűjtemény válogatás azokból a referátumokból, amelyek eredetileg előadások formájában hangzottak el a Fővárosi Gyermekpszichológiai Rendelőintézet Faludi utcai szemináriumán. Az összejöveteleknek a „Faludi"-ban nem volt más céljuk, minthogy a gyermek pszichés fejlődésével, a fejlődés viszontagságaival és terápiájával foglalkozó könyvekről és tanulmányokról számoljunk be egymásnak, mindazoknak - s a hallgatóság egyre bővült akik munkájuk vagy tanulmányaik során kapcsolatba kerültek gyermek- és serdülőkori pszichés panaszokkal. E szeminárium soha nem volt „hivatalos", nem volt „kötelező", nem adott „igazolást" a résztvevőknek: a spontán érdeklődés és tanulni vágyás tartotta fenn tizenkét éven keresztül - 1969-1981-ig-, sőt azontúl további hat éven keresztül a Pszichiátriai Klinikán, akkor már a Pszichoanalitikus Munkacsoport keretében, ahol a referátumok kiterjedtek a felnőtt pszichoterápiás klinikumra is. E szeminárium népszerűsége több tényezőből tevődik össze. Indulásunkkor a pszichoterápiás képzés az egyetemi oktatás elhanyagolt területe volt, klinikuma pedig az egyes kórházi osztályokon illetve ideggyógyászati rendelőkben véletlenszerű és rendszertelen. Nevelési Tanácsadók szintén abban az időben kezdtek szerveződni, de kifejezetten azzal a céllal, hogy pedagógiai problémák megoldásában segítsék az oktatásügyet. Ismeretes, hogy az ötvenes években minden, ami „pszi"-vel kezdődött ideológiailag veszélyesnek, sőt ellenségesnek tűnt; ez a veszélyérzet csak nagyon lassan oldódott. György Júlia, amikor 1968-ban végre újból lehetőséget kapott arra, hogy gyermekterápiás rendelőt nyisson - amelyben döntő szerepet játszott Aczél György hálája „Júlia néni" iránt - akkor úgy válogatta össze munkatársait, hogy azok önálló és felelős gyermekterápiás munkát tudjanak végezni, s közülünk a legtöbbnek pszichoanalitikus képzettségünk volt. A gyermekterápiás gyakorlatot azonban - úgy mondhatjuk - együtt és egymástól tanultuk. Ennek a „műhelymunkának" lett az egyik - szélesebb körre is kitekintő része - a szombati szeminárium. Intézetünk volt az első, ahol analitikus szemléletű gyermekterápiát lehetett tanulni. Szemléletünkben, azaz a pszichoanalitikus szemléletben a normális és abnormális fejlődés nem válik külön, egészséges és kóros működés között e felfogás csak mennyiségi és nem minőségi különbséget lát. Ebben az értelemben vizsgáltuk a gyermek fejlődését és pszichopatológiáját a fejlődéssel járó funkciózavaroktól a gyermekkori neurózisig, különbözőségét a felnőttkori neurózisoktól és súlyosabb kórképektől. Foglalkoztunk olyan elméleti kérdésekkel, amelyek a lelki működés magyarázóelveit, azaz a pszichoanálízis „metapszichológiáját" képezik; áttekintettük a gyermekterápia eszközeit és módszereit, a terápiás konzultáció és a rövidterápia lehetőségeit, gyakorlati kérdéseket, mint a kórházi tartózkodás hatása a gyerekre jg sokszor irodalmi és saját eseteket ismertettünk. Az évek folyamán számos neves analitikus vállalt szombati összejöveteleinken előadást, így Hermann Imre vagy Rajka Tibor. Vendégként megtisztelték Vissza