Előszó
Az égi ígéret
A paradicsomból kitaszított, bűnbe esett ember a boldogság hegyéről a szenvedések szakadékába zuhant. Örült a Sátán! Ő is lebukott valamikor a menny ragyogásából a pokol borzalmaiba. Most a teremtés koronája, az ember is kiesett Isten kegyeiből és az ő zsákmánya lesz!
A szenvedések sötét szakadékában a verejtékes munka ekéjébe fogott ember, ha néha felpillantott az ég felé, csak vigasztalan sötétséget látott Nyomorúsága siralomvölgyének szirtes hegyoldalán pedig kacagott Lucifer.
Munka, gond, betegség rettentő szenvedéssé tették az ember életét. Csak, ha este meghúzta magát barlangjában, a jótékony álom tudta volna feledtetni vele nappali nyomorúságát.
De lehetett-e nyugodtan aludnia, mikor a napok, hetek, évek megállás nélkül peregtek és mindennap közelebb jött a végső nap, a halál napja!
Borzasztók voltak az éjtszakák. Nem jött álom a bűnbeesett ember szemére.
Fák sóhajtása, barlangok moraja, viharok súgása csak azt zúgta, dörögte, harsogta fülébe:
- Ember! Mi lesz a lelkeddel? És míg Ádám rettenve meredt a kísérteties éjtszakába, bekacagott, berikoltott dohos barlangjába a Sátán:
- Enyém a lelked! Enyém a lelked és kárhozat vár rá!
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal