A gyermekkori műtétek időpontjának megválasztása

Előszó

Munkánk a gyakorlóorvosnak és a gyermekorvosnak kíván segítséget nyújtani abban a kérdésben, hogy mikor forduljon sebészhez. Arra törekszik, hogy felölelje a csecsemő- és gyermekkorban előforduló és sebészi konzíliumot, illetve beavatkozást igénylő kórállapotokat, továbbá, hogy elkülönítse őket egymástól a beavatkozás sürgőssége és szükségessége szerin. Helyenként, ha a műtét időpontja megválasztható, az epidemiológiai szempontból legalkalmasabb évszakot is megjelöltük, de különös fontossága miatt döntő kérdésként kezeltük a műtétre legalkalmasabb életkor kijelölését.
A gyermekkorban olyan állandóan fejlődő, tehát gyorsan változó szervezettel állunk szemben, amelyet a viszonylag gyors változások mellett az életkornak megfelelő bonctani és működési éretlenségek különböző fokai és a gyors fejlődés folytán fokozott igények (oxigén és tápanyagok) jellemeznek, de ugyanezen okok miatt fokozott sérülékenység is. A gyermek szervezetében valóban minden mozog, szemünk előtt összegeződnek apró mennyiségi változások minőségi változásokká, kisfokú hiányok vagy zavarok idővel a normális fejlődés súlyos akadályozói lehetnek, tehát lehetőleg korai reparációt igényelhetnek. Ugyanakkor a bonctani viszonyok, a funkciók bizonyos fokú éretlensége, fokozott ingatagsága a műtéti megoldást ellenjavallhatja. Számos esetben, különösen a csecsemőkorban valamely esetleg operatív megoldást igénylő állapot (például rejtett csecsnyúlványlob) csak általános tünetekben nyilvánul meg, és ezért igen gyakran csak a megfigyelés és a várakozás dönti el nemcsak a műtét időpontját, hanem vele együtt a szükségességét is. A műtét ilyenkor már azért szükséges, mert időszerű, azaz az általános tünetek már bizonyos időn túl tartanak anélkül, hogy a kórállapot magyarázatára a fenti valószínűsíthető okon kívül bármely elfogadhatóbb konkrétumot is lehetne találni. A műtéti időpont megválasztásánál azonban a gyermekkorban még más tényezők is szerepelnek. Így például bizonyos diagnosztikai eljárások technikailag csak bizonyos koron túl alkalmazhatók egyáltalában vagy kellően megbízható módon (angiocardiographia, szívkatéter, hólyagtükrözés). E téren új eljárások, javuló eszközök, kifinomuló technika a határokat természetesen mindig lejjebb és lejjebb szorítják és fogják is szorítani. Ilyen lehetőségek egyébként az állapotok megítélésében (shock, tolerantia) is fennállnak, gondoljunk a kialakuló hibernációs technikára. Számolnunk kell azzal is, hogy bizonyos bonctani és velük kapcsolatos működésbeli eltérések idővel spontán javulhatnak: vízsér, később záródó Botall-vezeték, rejtettheréjűség; más esetekben viszont célszerább a végleges serdülő koron túli bonctani arányok kialakulására való várakozás a műtét sikere érdekében (orrsövényanomáliák, melléküregműtétek stb.). De gondolni kell még arra is, hogy bizonyos műtétekről, fejlődő szervezet esetében, például a Hansen-féle leucotomia, topectomia, semmiféle, vagy csak minimális tapasztalatunk van, pedig lehetséges, hogy az irreparabilis állapotok ezúton nem egyszer megelőzhetők lennének. Tudnunk kell azt is, hogy sok területen - tüdőműtétek, stenosis műtétek - a gyermekkori eljárások csak most vannak a születés forrongó állapotában. Vissza