A Gyurkovics-fiúk/Gyurka és Sándor

Előszó

A Gyurkovics-fiúk

Az 188*-ik farsang utolsó éjszakáján különös és titokzatos kalandot éltem át, amely még a böj végén is foglalkoztatta a fantáziámat.
A nőegyesület nagy álarcos bálján voltam és mikor hajnalfelé hazaballagtam, a behavazott háztetők fölött olyan valószínűtlen, lila fényesség ült, aminőt eddig csak a Mednyánszky báró egyik-másik képén láttam.
Hazaérkeztem kis legénylakásomba és botorkálva mentem végig a dolgozószobámon, aztán a koromsötét hálószobába léptem, ahol szokásom szerint tapogatózva gyujtókra kezdtem vadászni. (Erzsók asszony minden este gondoskodott róla, hogy ezt a vadászatot izgalmassá és érdekessé tegye, amennyiben ravasznál ravaszabb búvóhelyeket eszelt ki az üldözött svédek számára.) végre halalit fujhattam, megtalálván a gyujtót. Ebben a pillanatban ideges nyugtalanság fogott el és az a biztos meggyőződés vett rajtam erőt, hogy kívület még másvalaki is lélekzik a sötét szobában...

Gyurka és Sándor

Mikor évekkel ezelőtt kiadtam a Gyurkovics-fiúk történetét, ilyen szavakkal szakítottam félbe följegyzéseimet:
»Szeretnék még egyet-mást elmondani Gyurka és Sándorka viselt dolgairól, de a fiatal urak (különösen a legkisebbik!) egyelőre még minden komolyság hiányában szűkölködnek, úgyhogy mostanában nem is merném őket türelmes olvasóimmal közelebbről megismertetni. Talán még benő a fejük lágya...«
Jelentem most már, hogy a várt örvendetes esemény bekövetkezett: a fiatal urak fejelágya benőtt.
Afelől már régebben biztos voltam, hogy a Gyurkáé benőtt. Ő főszolgabíró a Délvidéken, és a szorgalmas ujságolvasók emlékezhetnek a nevére a földosztómozgalmak idejéből, mikor a toloncolás terén kifejtett nagyszabású tevékenységével vonta magára az általános figyelmet. Vissza