A hadisegélyezésről megjelent uj kormányrendelet

Előszó

Részlet:
Vitéz nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszter úr 1942 november 19-én a Képviselőházban elmondott beszédének a honvédségre és az új hadisegélyrendeletre vonatkozó része.

„Mint katona és mint magyar ember hiszem, hogy fontosabb és szentebb feladat nincs, mint a nemzeti erő letéteményesének: a honvédségnek fejlesztése. És nyiltan vallom, hogy sokat szenvedett nemzetünk életét csak a hadsereg tudja biztosítani. Ezért nemcsak támogatást kérek a honvédség részére, hanem azt is, higyjenek szent, erős, törhetetlen hittel a honvédségben, mint a nemzet jövőjének egyetlen biztosítékában. Ennek a honvédségnek egy része most a haza határain kívül, az orosz rónán, otthonától irdatlan messzeségben harcban áll. És amikor én itt e pompás teremben, a törvényhozás felszentelt csarnokában először állok önök elé, felrémlik előttem egy ködös kép. Az őrtálló magyar honvédet látom a Don partján, amint marokba szorított fegyverrel s figyelésre összehúzott szemmel mered a végtelen orosz síkságba. Úgy érzem, hogy itt kell felelnem ennek a honvédnek egy ki nem mondott kérdésére. És felelnem kell a többi harcoló honvédnek, a kevesebb kenyérhez jutó munkásnak, több közterhet viselő minden magyarnak, hogy miért is harcolunk ott messze keleten, távol az ezeréves határoktól. Miért hullatjuk a drága magyar vért és miért izzadunk több verejtéket? Országunk északkeleti határán másfél évvel ezelőtt olyan hatalom állott harci készültségben, amelynek egyetlen célja minden más életfelfogásu társadalom teljes felbontása, a vallás, a család, erkölcs és kultura megsemmisítése. Sztálin Oroszországa állig fegyverben állott készen arra, hogy elsöpörjön bennünket is. És az a szláv áradat, amely az orosz fegyverek előretörését nyomon követi, elnyelte volna nemzetünket minden javaival együtt. Oroszország nyomorúságos tartományává süllyedtünk volna. Vissza