A harmadik csatorna

Előszó

Részlet a könyvből

A televízió belülről és kívülről

Egy régi példa

Maga a gondolat is nonszensz. Művészeti szakmákat nálunk ritkán tekintenek meg kívülről és belülről, akármennyi példa hozható fel rá történelmi időkből. Ambrus Zoltán. A nagy kritikus, akinek saját széke volt a Nemzeti Színházban, ahonnan az előadásokat figyelhette és megítélhette. Nos, egy idő múltán Ambrus ugyanennek a színháznak az igazgatója lett. Akadt hát példa rá, hogy egy művészeti ágat valaki kívülről és belülről egyaránt megszemlél, sőt mindkét oldalról aktívan alakítja arculatát. Maradjunk azonban egy pillanatra az Ambrus példánál, amelyet általában bizonyságul hoznak fel. Mindössze egyetlen dolgot nem vizsgálnak a példahozók. Hogy milyen igazgató volt Ambrus a Nemzeti Színházban. Rossz. Majdnem olyan rossz igazgató, mint amilyen kitűnő kritikus volt. Ha igaz az anekdota - mely oly találó, hogy ellenőrizni sem érdemes -, akkor Ambrus az egyik első próbán, melyet direktorként nézett végig, távcsővel vonult le a nézőtérre. A színészek alig tudták elfojtani a mosolygásukat.
Maradjunk hát annyiban, hogy ez a "kívülről és belülről", akárhány pozitív vagy ellenpélda hozható fel rá, ritka, nehéz, ellentmondásos helyzeteket szül. Maradjunk annyiban, hogy ez korántsem egyszerű; erkölcsileg is vitatható helyzeteket hoz létre, no meg hogy nagyobb szót használjunk, művészileg is.
Én pedig mégis megpróbáltam a televíziót, belülről és kívülről is. Helyzetemen persze könnyített, hogy amíg bizonyos erőbedobással a stúdiókat jártam, műsorokat készítettem, addig elég ritkán, vagy sohasem vettem fel a kritikusi tollat; amikor pedig kritikusként foglalkoztam a televízióval, ritkábban fordultam meg a műteremben. Ez az első mentség. Van még több is. Vissza