A honszerző

Előszó

Húsz vagy talán már több esztendővel ezelőtt történt, hogy egyik budapesti kaszinóban valaki négyszázezer forintot veszített el kártyán. Hogy melyik kaszinóban, az mindegy. Bizonyos föltételek mellett megeshetett volna akármelyikben. Mert a társadalom különböző osztályainak erkölcsei között elméletben semmi, gyakorlatban pedig csak annyi különbség van, hogy az egyiknek több, a másiknak kevesebb a pénze.
Az illető, aki ezt az összeget elveszítette, tulajdonképpen nem is volt kártyás ember. Hajnal felé vetődött csak a kaszinóba. Valami bálból jöhetett és félóráig álmosan nézte a játékot. Éppen Balázsovics adta a bankot, a matador. Néhány vidéki kurta úrral játszott és egész éjjel csak egypár ezer forint volt a különbözet. Erről a Balázsovicsról sokan titokban meg voltak győződve, hogy hamisan játszik. Fennszóval azonban még senki sem gyanúsította. Bizonyos, hogy a húsz-harmincezer forintot, amelyet valaha ráhagyott az édesapja, a szegedi timármester, olyan jól kamatoztatta a kártyaasztalnál, hogy most már egy milliója volt a bankban. Csöndes, nagyon komoly, hidegen kímért, de udvarias modorú ember volt. Egyedül csak a játéknak élt: ez volt a munkája, de a szórakozása is. Nem volt szenvedélyes kártyás, hanem ennél több: hivatásos kártyás volt. Azt beszélték róla, hogy éjfél utáni egy órakor szokott fölkelni; akkor megfürdött hideg vízben, megitta a teáját és pihent erővel, józan fővel és nyugodt szívvel elment a kaszinóba, ahol a nappali munkától és mulatságtól kimerült, a színházak gázfényétől és a vacsora pezsgőjétől fölizgatott emberekkel kártyázott. Akik nappali életet szoktak élni a fővárosban, azok nem is ismerték Balázsovicsot csak híréből, mint afféle éjjeli ragadozót. Balázsovicsnak egyébként nem volt jóbarátja, de ellensége sem volt. A kaszinóban határozott tekintélye volt és még azok is, akik titokban hamisjátékkal gyanúsították bonyolódott becsületbeli ügyek elintézésénél szívesen kikérték a tanácsát. Vissza