A húgyszervek betegségei

Előszó

A belorvostanhoz tartozó disciplinák külön utakon fejlődtek. A nosographia egyszerű észleleti, leíró tudománynak indult. A therapia fejlesztésének eredeti módszere az empíria. A pathologiáé és az aetiologiáé nagyrészt kísérleti. A diagnostika, amely hol tüneti, hol bonctani és lokalizáló, hol aetiologiai, hol functionalis, amelynek feladata hol egyszerűen a betegség meghatározása, hol pedig individualizáló a célból, hogy az egyéni prognózis alapjává váljék, hogy belőle a therapia indikációkat meríthessen, hogy a therapia ellenőrzésére szolgáltasson módokat, eszközeit majd az egyik, majd a másik tudományból veszi kölcsön. E disciplinák különböző céljainak, fölépitésük különböző módjának következménye, hogy mikor a belorvostan egy-egy betegségre vonatkozó részeiket összeszedi és közös cim alatt mint egy-egy fejezet paragraphusait sorakoztatja egymásután, szellemük sokszor idegen marad egymástól továbbra is és harmonikus egységbe összeolvadni nem tudnak. Ez az állapot könyveink didaktikai értékének kárára van és következményeivel sokszor találkozunk az orvosi gondolkodás hiányaiban és hibáiban. Régi meggyőződésem, hogy ezen ma már lehetne segíteni, ha nem is egyforma tökéletességgel a belorvostan minden terén és híres könyveink megszokott alakja sok tekintetben anachronizmust jelent. Egyes betegségekkel foglalkozó fejezeteink részei egymással a megszokottnál teljesebb összefüggésbe hozhatók, ha a tudomány haladását az egyes disciplináknak közös biologiai alapja felé kellő módon tekintetbe vesszük és kifejezésre juttatjuk és ha azok tartalmát az orvosi tevékenység főcéljainak: a diagnosisnak, a prognosisnak, a prophylaxisnak és a therapiának folytonos szemelőtt tartásával válogatjuk meg és csoportosítjuk. Igy a belorvostan egyes disciplináit egymástól elválasztó hézagokat sikerül áthidalni. A belorvostan tartalmának ilyen egységesítésére törekszem klinikai előadásaimban és régi tervem, hogy a belorvostannak ilyen átdolgozását kézikönyv alakjában vigyem keresztül. Vissza