A hűséges pejkó

Előszó

Bajaja herceg

A fiatal király elbúcsúzott feleségétől, mert háborúba kellett indulnia. Alighogy elhagyta a palotát, a királynénak ikrei születtek : két szép fiúgyermek. Örült a királyné, örült az egész birodalom. Nyomban követeket menesztettek a királyhoz, hogy neki is megvigyék az örömhírt. A fiúk, mint két piros alma, oly szépek, mosolygósak voltak, s szemlátomást nőttek, mint a csiperkegomba; az idősebbik volt az elevenebb, s az is maradt míg csak felserdültek. Szaladgált künn az udvaron, ugrándozott, ha kedve támadt, lóra pattant, ügyelni kellett rá minden pillanatban. Öccse azonban csak a puha szőnyegen szökdécselt, az anyja szoknyája körül lebzselt s ki nem ment volna a világért sem az udvarra, legfeljebb a virágos kertbe. így aztán az anyjuk az idősebbet nem szerette, a fiatalabb lett a kedvence.
Hét esztendősek voltak a gyermekek, amikor az apjuk visszatért a háborúból s boldogan ölelte keblére feleségét és gyermekeit.
- Melyikük az idősebb? - kérdezte feleségétől.
A királynő gyorsan kedvencére mutatott, mert azt hitte, hogy férje tudni akarja, melyikük lesz majd utána a király. Ő azonban egyformán szerette mind a két fiát. Amikor felserdültek, hallja ám az idősebb, hogy öccsét emlegetik ifjabb királyként. Ez aztán annyira elszomorította, hogy nem is akart tovább otthon maradni. Nagy fájdalmát elpanaszolta kedves paripájának, s elmondta neki azt is, hogy legszívesebben világgá menne.
Ekkor kedves paripája emberi hangon így szólt hozzá:
- Ha nem szívesen vagy itthon, menj világgá, de apád beleegyezése nélkül egy lépést se tégy. Azt tanácsolom: ne vigyél magaddal senkit, csupán engem. Így járhatsz szerencsével!
Az ifjú herceg csodálkozva hallgatta a paripát, s megkérdezte, hogy s mint tanult meg beszélni. Vissza