A IV. Magyar Gyógyszerkönyv ismertetése I-II.

Előszó

Noha a gyógyszerkönyvek egyáltalán nem korlátozzák az orvost gyógyszerei megválasztásában és rendelkezéseiben - hiszen még a megengedett legnagyobb adagokat is túlhághatja, - mégis az orvosi rendelés és a gyógyszerkönyvek hivatalos szerei között szoros az összefüggés vagy legalább is kívánatos, hogy az legyen. A gyógyszerkönyv távolról sem akar korlátja lenni a tudomány és therapia haladásának, amivel állandó lépést már ritka közökben megjelenése miatt sem tarthat, - de főfeladata és hivatása, hogy megrögzítse az időközökben felmerült új szerek felől kialakult véleményt s rájuk ütvén a hivatalos elismerés pecsétjét, ezzel azoknak minden gyógyszertárban kötelező tartását, ellenőrzését elrendelje és ezáltal használatukat országszerte, még a szegények gyógyszerellátásában is megkönnyítse. Ugyanekkor mindig szemlét tart a régi hivatalos szerek fölött is, kiejtvén a hivatalos pártfogásból azokat, amelyek fölött eljárt az idő és napirendre tért a komoly gyógytudomány.
Ennek a nagy felelősséggel járó kritikának gyakorlására, amihez aztán még a Gyógyszerkönyv egész anyagának ugyancsak a haladó tudomány akkori állásához mért leírása és kritikai tárgyalása csatlakozik, mint olyan súlyos és sokoldalú tudományos feladat, amellyel egy ember nem is tudna megbirkózni: - a Gyógyszerkönyv megalkotására hivatott Országos Közegészségi Tanács szerkesztő-bizottságot állít össze, mely a közegészségügyet országosan intéző és a Gyógyszerkönyvet is életbeléptető kormányhatóság megbízásából működik. Ez alkalommal a 25 évvel ezelőtt, boldogult tanszéki elődöm által viselt főszerkesztői feladat reám nehezedett, de megkönnyítette, hogy oly kitűnő szerkesztő-munkatársakra támaszkodhattam, mint dr. Winkler Lajos, az analytikai és gyógyszerészeti chemia professora, dr. Jakabházy Zsigmond, a gyógyszerismeretnek, drogok vizsgálatának ny. r. tanára és dr. Deér Endre, a gyakorlati és tudományos gyógyszerészetnek legszakavatottabb mestere. Vissza