Előszó
A SELEUCIAI ÜREGEK.
Sivár, kietlen, barátságtalan vidék áll előttünk: a seleuciai üregek völgye.
Igazán remetének való hely, mert az élő világra semmi sem emlékeztet benne, olyan az egész, mint...
Tovább
Előszó
A SELEUCIAI ÜREGEK.
Sivár, kietlen, barátságtalan vidék áll előttünk: a seleuciai üregek völgye.
Igazán remetének való hely, mert az élő világra semmi sem emlékeztet benne, olyan az egész, mint egy nagy bedőlt sír, melynek zöldje a fenekére hullott.
Minden a mi a búskomolyságot neveli, a legsötétebb vallásos rögeszmék, a fekete babona rémképei; a világkerülő embergyűlölet átka látszanak nehéz öröklő ködként e tájon feküdni, melyen Isten balkeze működött, megszaggatva az óriás sziklákat, terméketlenséggel verve meg a földet, lakhatlanná téve azt minden élő lény számára.
Ritkán jön e tájra ember: minek is jönne, mit keresne itt? Semmi sem terem e helyen, a mi ember számára kedves. Még a vad sem ver itt magának állandó tanyát, csak forró nyaranta téved oda néha a rekkenő meleg elől futva egy-egy pusztai oroszlán, elfogott zsákmányát hozva oda elkölteni, s odább megy, ha jóllakott, tulajdon ordítása viszhangjával feleselve.
Különcz utasok keresik fel néha a borzalmas vidéket, mely oly nyomasztó behatást szokott mindenkire gyakorolni, miszerint alig várják, hogy végignézve a historiai emlékeket, ismét kijuthassanak onnan.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal