A kaczagó tanya

Fülszöveg

Mikor ez a kis könyv elkészült, nem is szándékoztam hozzá semmiféle bevezetőt, előszót írni, mert meg voltam győződve róla, már az első oldalak olvasásakor világossá válik a szándék ami vezérelt: menteni valami olyasmit - a keresetlen, kendőzetlen népi humort, jópofa történeteket, s egy hitelesen lejegyzett, de általam és a környezetem által is beszélt tájszólást - ami ha nem őrizzük meg, egyszer s mindenkorra végképp el fog veszni... Ahogy az lenni szokott, megpróbáltam néhány laphoz elküldeni belőle részleteket, s egy-két könyvkiadóhoz a kéziratot - olvasni, hogy megjelenjen.
Egy lap kultúra-rovat vezetőjének a "szakvéleménye" döbbentett rá arra, hogy mégiscsak kell valami bevezetés, hogy ne tűnjék mindez az én egyéni túlkapásomnak, a mozaikokból összeállított történetek túldramatizált sántításának - azaz igazolnom kell a szándékot.
E lektori véleményben azt írta nekem a szerkesztő, hogy maga is a nép gyermeke; ezért hordozza magával a nyelvet, de nem szerencsés a népnyelv ilyen mértékű, öncélú használata, annak nehezése... A szón, szó szerint megdöbbentem.
Mert lehet-e valami nehezése olyasvalaminek, amelyet azok az emberek, akik e történetekben szerepelnek, azokat elmondják, azokban megszólalnak, a maga legtermészetesebb valóságában és hitelességében használták, (használják még ma is), azt a nyelvet, olyan el nem feledhető, utolérhetetlen bájjal és közvetlenséggel, amelyre csak az képes, aki születéséről fogva benne él?
Nagy, klasszikusnak számító íróóriásaink vergődtek annak idején e nyelvezet hű interpretálásával, ám savanyú tapasztalatokból tudjuk ez nem minden esetben sikerült nekik maradéktalanul.
Ha erre azt mondjuk kissé tiszteletlenül utólag: nehezés, helyénvaló.
Az erőltetett, megjátszott népiesség idegen éntőlem.
A hiteles ábrázolás, és keresetlenség azonban: kenyerem.

A szerző Vissza