Mélyen megindító memoár egy ukrán családrólés az ország viharos történelméről.
Az ukrajnai Poltava városában áll egy elegáns kúria, amelyet a köznyelv csak Kakas-házként emleget, a bejáratot őrző két vörös kakas után. Nincs benne semmi félelmetes. És mégis, amikor Victoria még csak kislány volt az 1980-as években, a dédanyja minden tőle telhetőt megtett, hogy elkerülje azt az épületet.
2014-ben, mialatt Oroszország annektálta a Krímet, Victoria meglátogatta a nagyanyját Berehben, a Poltava mellett fekvő kis falucskában. Éppen az utazáselőtt bukkant rá dédapja naplójára, amelynek egyik oldalán vastagon bevésve állt: "Nikodim fivérem az 1930-as években eltűnt, miközben a szabad Ukrajnáért harcolt." Victoria még sohasem hallott erről a dédnagybácsijáról, és senki, pláne nem a nagyanyja, nem volt hajlandó beszélni róla.
Victoria megszállottan fel akarja deríteni a mondat mögött rejlő történetet, ezért újra és újra visszatér a szülőhazájába. Végül, miután éveket töltelmerülve Ukrajna posztszovjet bürokráciájában, bejárja a legkisebb, lerombolt falvakat, és hosszasan beszélget a kor veteránjaival.
Szövevényes kutatásai visszavezetik arra a helyre, amelyre a kezdetektől gyanakodott: a Kakas-házhoz és a pincéjében rejlő sötét igazságokhoz...
"Hálaének a reményről és az otthonról. Örökké kísérni fog." - Helen Macdonald, bestsellerszerző"Lenyűgözően eleven és gyakran szívfacsaró." - Miranda Seymour, amazon.com
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.