A jelek szerint Carternek és Sadie-nek nem sikerül kordában tartania Apóphiszt, a káosz kígyóját, aki már régóta azon ügyködik, hogy örök sötétségbe borítsa a világot. A Kane testvérek lehetetlennek tűnő feladattal néznek szemben: egyszer és mindenkorra el kell pusztítaniuk a kígyót. Mindeközben az Élet Házában polgárháborús helyzet uralkodik, az istenek pedig megosztottak, így a brooklyni ház ifjú tanoncainak jóformán segítség nélkül kell szembeszállniuk a káosz erőivel. Egyetlen reményük egy ősi varázslat, ami a kígyó saját árnyékából kovácsol fegyvert, de az mágia már évezredekkel ezelőtt elveszett. A Kane testvérek kénytelenek egy erős mágus gyilkos kedvű szellemére hagyatkozni, ugyanis csak ő képes megmutatni nekik a kígyó árnyékát... De persze az is lehet, hogy az alvilág bugyrain át egyenesen a halálba vezeti őket?. Megbízhatnak vajon benne? Persze hogy nem! A halandó világ sorsa forog kockán. A Kane család végzete beteljesül a Kane-krónikák lebilincselő fináléjában.
A káosz visszatér! Kövesd a kalandokat!
Új Jo Nesbø regény, új Rick Riordan történet, sőt a Mesél az erdőnek is új része lesz jelenik meg. A hamarosan megjelenő szórakoztató, gyerek-, szépprózai- és ismeretterjesztő könyvek közül válogattunk.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.