A kapu és a határ: mindennapi Sztálinváros

Előszó

Bevezetés
Ez a könyv nem csak Sztálinvárosról szól.
Sztálinvárosnak kellett volna lennie a legszocialistább városnak Magyarországon, lakóinak a legszocialistább embereknek a szocialista államban. Egyúttal a település szimbolizálta a kaput a Régi és az Új, a Jó és a Rossz között, talán ezért is gondolták sokan, hogy az, aki belépett ezen a kapun, felhagyott minden reménnyel. Joggal merül fel a kérdés, hogy az állam szinte mindent meghatározni szándékozó törekvéseivel szemben a város lakói miként voltak képesek megőrizni viszonylagos szabadságukat és autonómiájukat. Ez - úgy vélem - minden normatív rendszerre hivatkozó uralmi rendszerben alapvető kérdés. A kutatás közben vált számomra egyre világosabbá, hogy Sztálinváros lakóinak történetén keresztül nemcsak a szocializmus mindennapokra gyakorolt hatása, hanem a diktatúra határai, az embereknek a hatalommal szembeni önfejűsége is érthetőbbé válhat. Azok a határok, amelyek az emberek mindennapjainak és életformájának keretét adják akkor is, mikor belépnek egy számukra újfajta életformát jelképező kapun, mint amilyen ez a város volt.
Nem Sztálinvárosí kutattam, hanem Sztálinvároston kerestem egy sajátos és másfajta, számomra a politikatörténeti írásokból érthetetlennek tűnő élet/ forma gyökereit. A kutatásomat módszertanilag ösztönző irányzatok: a mikro-történet, az Alltagsgeschichte (mindennapok története) vagy a történeti antropológia nem pusztán egy adott kor, hely, esemény, társadalmi csoport történetét, a történelem egy metszetének az ábrázolását tartják fontosnak, hogy belőlük majdan felépüljön a múlt, mint Nagy Egész, hanem arra törekszenek, hogy az eltérő lépték és módszer megválasztásával módosítsák a történeti megértés folyamatát.
A főszereplők nem politikusok, politikai elitek és intézmények, hanem az átlagemberek, ami a történeti megértés új módját feltételezi. S bár a Tanú címíi film halhatatlannak tűnő figurája. Bástya elvtárs valószínűleg a történeti antropológia irányultságán ismét kifakadna („Mi az?! Hát Bástya elvtársat már meg se akarják gyilkolni?! Én már szart érek?!"), a téma és a szereplők megválasztásának következménye, hogy a magukat a szóban forgó irányzatokhoz soroló történetírók a kisléptékű teret és időt részesítik előnyben.
Emellett érvényes az a kérdés is: vajon nem általánosabb érvényűek-e mindazon megállapítások, amelyek olyan közegben születnek, ahol az emberek a szomszédjukhoz, az utcájukhoz, a feleségükhöz vagy a városukhoz viszonyul- Vissza