Az ember régóta éles szemmel figyeli a madarakat; hiszen sokak vélekedése szerint a természet legkedvesebb gyermekei. Herman Ottó írja: ,,A madarak az anyatermészet legvonzóbb, a röpülés tulajdonságánál fogva irigylésre méltó lényei." Madarakkal erdőben, mezőn, folyók és tavak mentén, parkok fáin, bokrain találkozhatunk. Csodálattal nézzük kecses repülésüket, példát veszünk szorgoskodásukról, amint művészi fészküket megalkotják, és tojásaikat kiköltik. Bámulatba ejt bennünket, amint a fiókákat fáradhatatlanul etetik a szülők. A természetet kedvesen tölti be a madarak - sokszor messze hangzó - éneke. Az évről évre visszatérő vándormadarak - a gólyák, a fecskék - szülőhelyhez való ragaszkodása csodálatra méltó. A madarak kitartása a hosszú vándorút során mindenkiből elismerést vált ki. A Kárpát-medence 50 színes madara című kiadvány a nagyközönség számára készült, célja, hogy gyönyörködtessen és segítse a környezetünkben élő madarak megismerését és felismerését. A kiadványban fellelhető ötven kép művészien, ugyanakkor valósághűen mutatja be azokat a színpompás madarakat, melyekkel kis szerencsével, türelemmel bármelyikünk találkozhat. A képek mellett megtaláljuk a madarak rövid leírását is. Megtudhatjuk többek között az adott madár főbb jellemzőit: hol él, mivel táplálkozik, általában hány tojást rak, miként neveli fiókáit. Információt kapunk továbbá az egyes madarak szaknyelvi és népnyelvi neveinek eredetéről, valamint énekükről, hangjukról. Bátran állíthatjuk, hogy a természetben nincs még egy olyan teremtés, amely a vele foglalkozónak olyan mélységes és bensőséges örömet tudna szerezni, mint a madár. Ezért is ajánljuk jó szívvel kiadványunkat minden madárkedvelőnek.
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.