A katolikus egyetemi hallgató

Előszó

A sorsunkat mindig bölcsen intéző Gondviselés a sietős, mozgalmas budapesti élet tereiről a lassúbb, a kevésbbé mozgalmas zirci élet oázisára hívott. Tizenhat évig vezettem a Vargha Dámján lobogó lelkével alapított katolikus menzát, az Adalbertinumot. Ebből a tizenhat évből hét évet mint a Collegium Emericanum megalapítója és kifejlesztője töltöttem el. Ezek mellett a Pázmány Péter Tudományegyetem tanácsának bizalmából az egyetem első meghívott lelkésze voltam az első két évben, az úttörés és próbálkozás idején. Nem csoda hogy lelkem összenőtt az egyetemi ifjúság lelkével. Nem tudok, nem ismerek fontosabb katolikus és magyar feladatot a papképzés és papnevelés után, mint a jövő vezető réteg nevelését, gondozását főiskolás és egyetemi éveik alatt. Mit használ az egész vonalon oly szépen fellendült katolikus nevelés a középiskolákban, ha mindezt megingatja, elsöpri, kitépi a szívekből az egyetemi élet oly sok pusztító orkánja? Az az egyetemi ifjúság, mely a tizenhat év alatt kezem alatt megfordult, jórészt kinn van az életben. Sokan szépen elhelyezkedtek és családot alapítottak. Szeretném, ha az Adalbertinum és a Collegium Emericanum tiszta lelki világa mindig kellemes emlékként állna előttük, és az életben élharcosok lennének a saját lelkük gondozásában és Egyházunk életében. De szép számmal vannak olyanok, akik még egyetemi polgárok. Vissza