A Kék Hold völgye

Előszó

PROLÓGUS
A szivarok már tövig égtek, a társalgás el-elakadt. Hárman ültünk az asztal körül: élő példaképei annak a csalódásnak, amely rendszerint elfogja a régi iskolatársakat, ha férfikorukban összetalálkoznak, és kénytelenek megállapítani, hogy kevésbé érdeklik egymást, mint ahogy feltételezték. Rutherford regényeket írt, Wyland a berlini követségnek volt titkára; az ő vendégei voltunk Tempelhofban. Úgy láttam, hogy Wyland elég unottan látja el házigazdai tisztjét, bár mindvégig megőrizte azt az udvarias egykedvűséget, amelyet a diplomaták állandóan raktáron tartanak. Társaságunk úgy festett, mintha alig volna más közünk egymáshoz, mint hogy mindhárman angolok s agglegények voltunk, s egy idegen városban véletlenül összetalálkoztunk. Az volt a benyomásom, hogy azt az enyhe nyegleséget, ami Wylandet már fiatalkorában jellemezte, nem koptatta le sem az idő, sem a Victoria-kereszt. Rutherfordot jobb szerettem; a sovány, koraérett fiúból, akit régebben felváltva kényeztettem s terrorizáltam, érett férfi lett. Valószínű volt, hogy hármunk közül ő keres a legtöbbet, s neki volt legérdekesebb az élete; ezt Wyland is érezhette, s a csöppnyi irigység, ami mindkettőnket elfogott, nyilván az egyetlen érzés volt, amelyben osztoztunk egymással.
Mindazonáltal nem mondhatni, hogy az este unalmas volt. A nagy Lufthansa-gépek Közép-Európa távoli pontjairól a szemünk előtt érkeztek meg a repülőtérre, s a sötétség beálltával, amikor kigyulladtak az
5 Vissza