A kérdező gyermek

Előszó

Korunkat a gyermek századának nevezik. A gyermek az érdeklődés középpontjába került. Stekel szerint ezer esztendő telt el, míg az ember felfedezte a gyermeket, s mi sem természetesebb, hogy most nagy divat a gyermek. Könyvek, előadások, versek, regények, újságcikkek ontják a neveléssel kapcsolatos jelszavakat. A múlt század pedagógiája "tanítócentrikus" lévén a módszer-kérdést tekintette alapvetőnek. Az "új pedagógia" ezzel szemben a nevelés alanyát, a gyermeket állítja vizsgálódásai középpontjába. A jelszavaknak azonban tartalmat is kell adni: Szakszerű hozzáértés szükséges szülőnek és nevelőnek egyaránt. Ezt a hozzáértést igyekszik munkálni, kifejleszteni az új csapásokon haladó nevelés- és gyermeklélektan, amelynek viszont hűséges munkatársa az ú. n. konkrét vagy gyakorlati lélektan. Ez a gyakorlati lélektan, mint azt Várkonyi Hildebrand több ízben is kifejtette, a családi nevelésnek - természetesen az iskolainak még inkább - nagyon értékes szolgálatot tehet. Mostanában nálunk is számos könyv lát napvilágot, melyek a szülők nevelői ösztönét, hagyományos nevelői módszerét kritika tárgyává teszik. Alkalmasak arra, hogy a nevelői munkát öntudatosítsák, s különösen a családi nevelés kérdéseit mélyebb pszichológiai megvilágításba helyezzék. Egyszóval arra hivatottak, hogy "kinyissák a szülők szemét". Rászoktatják őket, hogy ahol eddig csupán nevelői ösztöneiket, a pillanat sugallatát, gyermekkoruk emlékeit, vagy laikus tanácsokat követtek, ott lélektani alapon boncolják a nevelés kérdéseit.
Jelen dolgozat egy kérdés fejtegetésével szeretne hozzájárulni a nevelés- és gyermeklélektan épületéhez: a gyermek spontán kérdéseit vizsgálja meg az említett konkrét-lélektan világánál. Vissza